Kitüntette a fájós fogú magyarok római jótevőjét Schmitt Pál

Schmitt Pál
Vágólapra másolva!
Magas állami kitüntetésben részesített egy "segítőkész, jólelkű", évtizedek óta Olaszországban élő fogorvost a köztársasági elnök. Markovits Ferencet a Rómában élő magyarok szerint mindenki ismeri, egymásnak adják a címét, mert jó orvos, és sokszor ingyen is segít a fájós fogú magyarokon. Kitüntetését a korábbi nagykövet javasolta. A Külügyminisztérium szerint az orvos "jószolgálati tevékenységét végez" a magyarság érdekében.
Vágólapra másolva!

A Magyar Köztársasági Érdemkereszt legmagasabb, arany fokozatával tüntette ki Markovits Ferenc szájsebészt, a római Studio Medico Dentistico di Ferenc vezetőjét Schmitt Pál köztársasági elnök - olvasható a Magyar Közlönyben. A kitüntetést a hivatalos közleményben nem indokolták, az állami kitüntetésekről szóló törvény szerint az érdemkeresztet a köztársaság nagyrabecsülésének jeléül kaphatják meg azok, akik példamutató tevékenységet végeznek a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában. A kitüntetést a köztársasági elnök adja át a kormány tagjainak előterjesztésére, de a kitüntetésre bárki javaslatot tehet a kormánytagoknak.

"Markovits Ferencet itt minden magyar ismeri, mindenki szereti, mert nagyon segítőkész" - mondta az [origo]-nak a római Szent István Ház egyik munkatársa. A fogorvost a Római Magyar Akadémia több munkatársa is dicsérte az [origo]-nak, mindenki azt mondta, Markovits aktívan részt vesz a helyi magyar közösség életében, ahogy ideje engedi, eljár a magyar programokra, jó kapcsolatot ápol a helyi magyar intézetekkel és a nagykövetséggel is.

Minden az [origo]-nak nyilatkozó, Rómában élő magyar azt mondta, járt már a rendelésén is. Szerintük Markovits a Rómában tanuló ösztöndíjasoktól - akiknek amúgy nagyon drága lenne a fogászati ellátás - "soha nem kért pénzt". Nem hirdeti magát, de "egy jó magyar orvos nagyon keresett", a neve, elérhetősége szájról szájra terjed a római magyarok között - mondta egyikük. "Bármikor, amikor kellett, akár rendelési idő után is megnézte a beteget. Ilyen emberből kellene sok" - mondta róla a Szent István Ház munkatársa.

A római magyar nagykövetségen is "híres, lelkiismeretes, népszerű" orvosnak ismerik Markovitsot, akinek a nagykövet fogja átadni a kitüntetést, de azt nem a nagykövetség kezdeményezte. A Külügyminisztérium szerint Markovits azért kapta meg az érdemkeresztet, mert "a több mint négy évtizedes külföldi tartózkodása ellenére megőrizte magyarságát, önzetlenül segíti mind a mai napig a szülőhazájából Rómába látogató vagy ott letelepedő honfitársait: gyógyítja, támogatja az arra rászorulókat". A minisztérium azt közölte az [origo]-val, hogy "a kitüntetést Győri Enikő mint volt római nagykövet kezdeményezte, ismerve Markovits urat, illetve az ő jószolgálati tevékenységét, amelyet a magyar közösség érdekében végzett, végez".

A Külügyminisztérium szerint Markovits 1947-ben született Budapesten. Orvosi diplomát sebészként, majd szájsebészként a római Szent Szív Egyetemen szerzett. 1984-ig az Agostino Gemelli Klinikán dolgozott Rómában, majd önálló szájsebészeti rendelőintézetet nyitott. "Erre a helyre évtizedek óta bárki bekopoghat, akinek valami baja van: a szegény magyar ösztöndíjasok épp úgy, mint a híres és gazdag olasz művészek. Soha nem a meggazdagodás vágya hajtotta, hanem mindig a gyógyítás öröme vezérelte" - tájékoztatott a minisztérium.

Schmitt Pál kinevezése óta a kormány tagjainak előterjesztésére többször is átadott hasonló kitüntetéseket. Az érdemkereszt arany fokozatát az elmúlt hónapokban megkapta több mérnök - köztük például Rácz Károly agrármérnök, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének elnöke -, egy megyei főépítész, egy nyugdíjas iskolaigazgató és egy Amerikában élő magyar származású baptista lelkipásztor is.