Kiváltak Gyurcsányék az MSZP-ből

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Demokratikus Koalíció Platformjának vezetője nyilatkozik a sajtónak
Vágólapra másolva!
A volt miniszterelnök szombaton az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform rendezvényén bejelentette, hogy kiválnak az MSZP-ből, és a korábban megalapított Demokrata Párt részeként új pártot hoznak létre. Gyurcsány szerint az új párt azért fog küzdeni, hogy "Orbán hatalmát megbuktassa".
Vágólapra másolva!

Bejelentette Gyurcsány Ferenc, hogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform kiválik az MSZP-ből, és külön pártként fog tovább politizálni. Gyurcsány szerint az új párt azért fog küzdeni, hogy "Orbán hatalmát megbuktassa". Az [origo] tudósítja szerint a volt miniszterelnök azt is hangsúlyozta, nem bíznak abban, hogy a pártok törvényességi felelőse, azaz Polt Péter legfőbb ügyész bejegyezi az új pártot, ezért a párt a már korábban bejegyzett Demokrata Párt részeként jön létre úgy, hogy annak megváltoztatják a nevét, az alapszabályát és a vezetőségét is. Az új párt neve Demokratikus Koalíció - a Szabadság és a Szolidaritás Pártja lesz.

Gyurcsány azt is bejelentette, hogy még szombaton megalakul az új párt parlamenti frakciója, amelynek a vezetője Molnár Csaba lesz. A frakciójukat elhagyó képviselők azonban a parlament házszabálya szerint csak fél év szünet után csatlakozhatnak egy másik parlamenti frakcióhoz Gyurcsány azt mondta, hogy megvizsgálták a parlament házszabályát, és szerintük egy frakció akkor alakul meg, amikor kimondja a saját megalakulását, tehát nem kell fél éven keresztül függetlennek lenniük.

A volt miniszterelnök azt is hozzátette, hogy "alávaló, gazember packázásokkal" próbálják majd az új frakciót ellehetetleníteni, de szerinte ez nem fog sikerülni, mert tízen lesznek, de "százezreket" fognak képviselni. A frakcióalapításhoz szükséges tíz ember kilétéről Gyurcsány nem beszélt, de korábbi értesülések szerint a frakciótagok Vadai Ágnes, Molnár Csaba, Varju László, Vitányi Iván, Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Szűcs Erika és Oláh Lajos lesznek. Az egyes számú párttagkönyv tulajdonosa Vitányi Iván. Ha az MSZP-ből kiváló 10 képviselő új frakciót alapít, úgy az MSZP frakciója 48 fős marad, és így továbbra is az marad a legnagyobb ellenzéki erő, a Jobbik frakciója ugyanis csak 46 fős.

Gyurcsány utalt rá: nem lesz miniszterelnök-jelölt

Gyurcsány szerint az új párt célja a jogállamiság és az alkotmányos rend védelme. Szerinte egy új kormány célja lenne a sajtó szabadságának visszaadása, az Alkotmánybíróság jogkörének bővítése, az önkormányzatok jogainak visszaadása és a közvetlen demokratikus intézmények megerősítése. Bírálta a jelenlegi kormány tevékenységét is, és hozzátette, hogy az új pártnak például az oktatás vagy az egészségügy területén vannak tervei, de ezeket nem résztelezte. Szerinte ugyanis még nem jött el a kormányprogram kihirdetésének az ideje, és ha eljön, akkor azt nem ő fogja meghirdetni. Gyurcsány ezzel arra utalhatott, hogy nincsenek miniszterelnök-jelölti ambíciói.

A volt miniszterelnök a kormányról is beszélt, amely szerinte illegitim, és illegitim minden "Orbán egypárti alkotmánya alapján kinevezett állami vezető is". Gyurcsány az MSZP-ről is beszélt. "Egy éve azt mondtuk, hogy adunk még egy esélyt a hozzánk legközelebb eső pártnak" - mondta. Hangsúlyozta, hogy most tett utoljára kritikus megjegyzést "a volt pártjára". Hozzátette azt is, hogy az MSZP-vel versenyezni kell, de "vigyázni is kell egymásra", és ha bántják őket, akkor arra nem fognak válaszolni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xnkh3AdvEahQnC5W

Új pártot alapított Gyurcsány

A rendezvény első felszólalója a később az új párt frakcióvezetőjeként bemutatott Molnár Csaba volt. Szerinte "Orbán Viktor és nívótlan csatlósai megszállták az országot", Magyarország pedig már csak "féljogállam". Szerinte a Demokratikus Koalíció a szocialistákat, a liberálisokat és minden, a szabadságért küzdő embert egyaránt befogad.

"Szívfájdalom nélkül kilépek a mostani MSZP-ből"

A Demokratikus Koalíció Platform rendezvénye félórás késéssel, Somló Tamás koncertjével kezdődött meg szombaton a Fáy utcai sportcsarnokban - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A platform első születésnapi rendezvényével egy időben tartott választmányi ülést az MSZP is.

A nagyjából ezer résztvevő vastapssal köszöntötte a feleségével bevonuló Gyurcsány Ferencet és a platform többi vezetőjét. A közönség soraiban az MSZP-frakció Gyurcsányt támogató tagjai közül jelen volt Vadai Ágnes, Kolber István, Molnár Csaba, Varju László és Szűcs Erika. Tudósítónk szerint jelen volt Vágó István, Bauer Tamás és az egykori SZDSZ-es Eörsi Mátyás is, a közönség pedig túlnyomórészt idős emberekből állt.

Gyurcsány beszéde után az szervezők az új pártba való belépési szándéknyilatkozatokat osztottak ki. Ezeket az [origo] tudósítója szerint nagyon sokan kitöltötték. Több általunk megkérdezett nyilatkozattevő eddig is a Demokratikus Koalíció Platform tagja volt, de nagy részük, akik eddig csak szimpatizánsok voltak, azt mondta, hogy Gyurcsány beszédének a hatására akarnak belépni az új pártba. Voltak olyanok is, akik az MSZP-nek is tagjai. Ők arra a kérdésre, hogy elhagynák-e az MSZP-t, ha az nem engedné a kettős tagságot, igennel feleltek. "Ahová Gyurcsány Ferenc megy, oda megyek én is, és szívfájdalom nélkül kilépek a mostani MSZP-ből" - mondta az egyikük. A megkérdezettek állításuk szerint eddig nem tudták, hogy a Demokratikus Koalíció a korábban bejegyzett Demokrata Pártból fog megalakulni.

A szakítás előre sejthető volt

Gyurcsány Ferenc csütörtökön, miután Mesterházy Attila pártelnökkel tárgyalt, azt mondta: lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy a Demokratikus Koalíció távozik az MSZP-ből, mint hogy marad, és azt ígérte, hogy döntésüket szombaton, a platform első születésnapján jelentik be. Ezt azzal indokolta, hogy addig a DK elnöksége és országos tanácsa is ülésezik, és a kilépéshez ezek egyetértése szükséges. Azt is közölte, ha úgy döntenek, hogy elhagyják az MSZP-t, képesek lesznek önálló frakciót alakítani, vagyis vele együtt legalább tíz politikus távozik a szocialista frakcióból.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Gyurcsányék bejelentése után közölte, hogy a DK távozása csak erősíteni fogja az MSZP-t. A szocialista párt választmánya pedig felkérte az MSZP-frakcióból kilépőket, hogy mondjanak le parlamenti mandátumukról (az MSZP reakciójáról itt olvashat bővebben).

Azt akarják, hogy az MSZP maradjon a legnagyobb ellenzéki párt

Varju László, a platform igazgatója pénteken a Magyar Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, tizenegynél több szocialista képviselő biztosan nem csatlakozik a várhatóan kiválókhoz, mert a DK fontosnak tartja, hogy az MSZP maradjon a parlament vezető ellenzéki ereje.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A volt miniszterelnök azt már világossá tette, hogy ha mennek, "egy gombostűt sem" visznek magukkal az MSZP-ből, és ebben az esetben lemond a Táncsics Alapítvány vezetéséről is. Ezzel szemben az MSZP-választmány ülésének mai napirendjén hivatalosan nem szerepel a szétválás, igaz, nyilvánvalóan szóba kerül majd. Az előzetes tájékoztatás szerint a választmány meghallgatja Mesterházy Attila pártelnököt, aki a november 12-i kongresszusra történő felkészülésről számol be, majd Szekeres Imre tájékoztatja a testületet a József Attila Alapítvány szakpolitikai anyagairól. Az ülés előtt a pártelnök és a választmány vezetői Nagy Imre szobránál emlékeznek meg az 1956-os forradalomról.