Újra lakást bérel a kormány Szőcs Gézának

Vágólapra másolva!
Augusztus közepe óta ismét lakást bérel a kormány Szőcs Géza kulturális államtitkárnak, aki egy 59 négyzetméteres ingatlanba költözött. Korábban Szőcs egy 138 négyzetméteres albérletben élt, amelyet június végén azért mondott fel, mert az uniós elnökség után "nem tartotta indokoltnak a lakásbérléssel járó kiadásokat".
Vágólapra másolva!

Ötvenkilenc négyzetméteres lakást bérel a kormány Szőcs Gézának augusztus 15-e óta - derül ki a kormany.hu-n megjelent adatokból, amelyek a kulturális államtitkárnak adott juttatásokat tartalmazzák. Az oldalon olvasható adatlapból nem derül ki, hogy mennyibe kerül az albérlet.

Az államtitkárnak korábban egy 138 négyzetméteres ingatlant bérelt a kormány, ezt a havonta 250 ezer forintba kerülő lakást azonban június 30-án lemondta az államtitkár. A rendelkezésre álló adatok alapján korábban Szőcs kapta a legnagyobb összeget a lakhatási támogatásban részesülő államtitkárok közül (az államtitkárok bérelt lakásairól ebben a cikkünkben olvashat). A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) akkor közleményében azt írta, hogy a havi bérleti díjból 230 ezer forintot a minisztérium fizetett ki, a maradék húszezer forintot pedig saját zsebéből fizette ki Szőcs Géza.

Augusztus elején az [origo] kérdésére azt írta a Nefmi sajtóosztálya, hogy "Szőcs Géza Esztergomban lakik, a felesége tulajdonában lévő ingatlanban" (erről bővebben itt olvashat). A sajtóosztály szerint június végéig Szőcsnek azért volt szüksége az albérletre, mert "az egész napos hivatali és protokolláris elfoglaltságai - az uniós elnökséggel járó feladatok miatt is - aránytalan terhet jelentettek számára, mivel naponta kellett volna vidékről a fővárosba utaznia". A sajtóosztály hozzátette, hogy a 138 négyzetméteres belvárosi lakásának bérlését június 30-i hatállyal, az uniós elnökség végén mondta fel, mert "hivatali elfoglaltságai csökkenésével már nem tartotta indokoltnak a lakásbérléssel járó kiadást".

Pénteken megkérdeztük a Nefmi sajtóosztályát, hogy mennyibe kerül az albérlet, és miért van szüksége ismét albérletre az államtitkárnak, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.