Pártakadémián képezné a tehetséges fiatalokat a Jobbik

Vágólapra másolva!
Az országnak egyre inkább szüksége van a Magyar Gárdára - mondta Vona Gábor szombaton a Jobbik országos kongresszusán. A pártelnök bejelentette, hogy pártakadémiát és ösztöndíjat indítanak "az ország vezetésére született" tehetséges fiataloknak.
Vágólapra másolva!

Nyolcadik országos kongresszusát tartotta szombaton a Jobbik a Budapesti Kongresszusi Központban. A rendezvényen Vona Gábor párelnök a parlamenti munkáról, Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő pedig a párt európai parlamenti munkájáról számolt be a küldötteknek. A tíz órára meghirdetett rendezvény egyórás csúszással és egy kis bakival indult: a kongresszus elején Gyüre Csaba levezető elnök bejelentésével ellentétben nem a Himnusz, hanem a Szózat szólalt meg a hangszórókból, így ezt énekelték el a küldöttek.

Vona Gábor beszédében azt mondta, hogy a Jobbik magasan a rendszer fölött áll, folyamatosan erősödik, de politikailag felnőtté, éretté kell válnia, mert hamarosan vezetnie kell az országot.

Vona bejelentette, hogy két pártakadémiát szeretne létrehozni. Egyet - amely Prohászka Ottokár nevét viselné - a jelenlegi küldötteknek, a másikat - amely az Attila unokái nevet kapná - pedig a legtehetségesebb fiataloknak, akik "az ország vezetésére születtek" - őket ösztöndíjakkal támogatnák, a legjobb oktatókkal képeznék.

"Nagyon komoly titkosszolgálati erőkkel" kell megküzdenie, amikor a Magyar Gárda egységét helyre akarja állítani - mondta Vona. Szerinte a gárda tagságának száz százaléka, a vezetőknek viszont csak tíz százaléka akar egységet, pedig "az országnak egyre inkább szüksége lesz a Magyar Gárdára és a Jobbikra is". "Olyan helyzetet kell teremteni (...) - magyarnak, cigánynak egyaránt -, hogy aki nem a munka, a törvény és az oktatás világában képzeli el a helyzetét, annak két választása legyen: vagy a börtön, vagy az ország elhagyása" - fogalmazott.

Vona bejelentette azt is: 2012-re a Jobbik meghirdeti az Attila-évet, és megkérte a küldötteket, hogy a párt 2012-ben szervezze meg Magyarországon az első turáni világkongresszust. Zárásként Vona Gábor felszólította a csaknem hatszáz küldöttet, hogy "győzzük le önmagunkat, önmagunk kishitűségét és megosztottságát, mert ha önmagunkat képesek leszünk legyőzni, akkor az ellenséget szétsöpörjük". A hozzávetőleg háromnegyed órás beszéd után a küldöttek állva tapsolták meg a Jobbik elnökét.

Forrás: MTI/Székelyhidi Balázs/Magyar Nemzet
Szavaznak a küldöttek a Jobbik országos kongresszusán

Vona Gábor után Morvai Krisztina a Jobbik EP-képviselője számolt be a párt európai parlamenti tevékenységéről. Az ellenzéki politikus azt emelte ki, hogy a Jobbik megjeleníti "a valódi magyar problémákat" Brüsszelben. Morvai Krisztina felszólította a Jobbik tagságát, hogy "hozzuk közelebb azt a szakadékot, amely a látszat és a valóság között van: a látszat, hogy európai ország vagyunk, a valóság pedig, hogy harmadik országbeli színvonalon él sok-sok magyar ember, mert reszketnek a bűnözéstől és szenvednek a jogfosztottságtól".

Vona szombat délután az ülés szünetében bejelentette, hogy a párt kongresszusa elsöprő többséggel választotta újra Szabó Gábor országos választmányi elnököt tisztségébe. Az 584 küldöttből 569-en szavaztak igennel Szabó Gábor újraválasztására, 7 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett. Szabó Gábor a sajtótájékoztatón azt mondta, a Jobbik folyamatosan erősödik mind szervezettségben, mind népszerűségben. Hozzátette, a pártnak jelenleg 13 ezer tagja és 795 szervezete van az országban, és ezek döntő többsége aktív is.