Virtuális számlán vezetné az állam az egyetemisták tartozását

Vágólapra másolva!
A hallgatói érdekképviselet és a kormány arról tárgyal, hogy az állam virtuális számlán tartaná nyilván az ösztöndíjszerződést aláíró egyetemisták tartozását - mondta az InfoRádiónak Nagy Dávid a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. A virtuális tartozás a számlán a tervek szerint akkor csökkenne, ha a diplomás Magyarországon dolgozik.
Vágólapra másolva!

"Egy teljesen új gondolatról" is tárgyal a kormány a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) az ösztöndíjszerződések ügyében - mondta az InfoRádiónak Nagy Dávid, a HÖOK elnöke. A tervezet szerint az államilag támogatott, ösztöndíjszerződést aláíró hallgató "egyfajta virtuális számlát" kapna, amely a diploma megszerzése után a képzésének költségét tartalmazza. Ezt a HÖOK elnöke szerint "a hallgató úgy törleszthetné virtuálisan, hogy Magyarországon dolgozik, és ezzel a hitelállomány csökkenne".

Nagy Dávid hozzátette, hogy arról még egyeztetni kell, mi történne a tartozással, ha a diplomás külföldre megy, és ott dolgozik, szünetelne-e ekkor a törlesztés, vagy esetleg kívülről is törleszthetné a hitelt. A HÖOK elnöke szerint arról is tárgyalni kell, hogy mi alapján vonnának le pénzt a virtuális tartozásból, és pontosan hány év alatt kellene visszafizetni a képzés költségét. Nagy Dávid azt mondta, eddig elvekről egyeztettek, de "ez az irány járhatóbb, mint a korábbi felvetés, hogy húszból tizenöt évet Magyarországon kell dolgozni azért, hogy ne kelljen visszafizetni a képzés költségét".

Az [origo] információi szerint az a megoldás körvonalazódott a hallgatói érdekképviselet és Navracsics Tibor közigazgatási miniszter múlt heti tárgyalásán, hogy húsz éven belül öt év magyarországi munkaviszonyt kell majd igazolnia annak a hallgatónak, akit állami támogatott képzésre vettek fel.

A felsőoktatási koncepció szeptember elején a kormány elé került verziójában még az állt példaként, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatóknak a képzés megkezdése előtt szerződésben kell vállalniuk, hogy diplomájuk kézhez vétele után tíz év alatt hét évet, vagy húsz év alatt tizenöt évet Magyarországon dolgoznak, ellenkező esetben a képzés ellenértékét kötelesek visszatéríteni a felsőoktatási intézménynek. A HÖOK az ösztöndíjszerződést többször is elfogadhatatlannak nevezte, és a hallgatók a múlt csütörtöki tüntetésükön is támadták a hallgatói szerződést.

A felsőoktatási koncepcióról írt cikkeinket itt olvashatja.