Betegeket szállító kisbusz karambolozott Paksnál

Vágólapra másolva!
Összeütközött egy előzésbe kezdő autós egy szemből érkező betegszállító kisbusszal csütörtök reggel a 6-os főúton, Paks és Csámpa között. A balesetben nyolcan sérültek meg, közülük négyen súlyosan.
Vágólapra másolva!

Négyen súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérültek, amikor frontálisan összeütközött egy betegeket szállító kisbusz és egy személygépkocsi csütörtök reggel a 6-os főúton, Paks és Csámpa között - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Farkas Kinga elmondta: a Szekszárdtól Paks felé haladó személyautót vezető férfi előzésbe kezdett, de későn vette észre a szemből érkező, hat beteget szállító kisbuszt.

A balesetben a betegeket Pécsre, dialíziskezelésre szállító kisbusz négy utasa súlyos, a két jármű vezetői és további két utas könnyű sérülést szenvedett.

Csütörtök reggel egy másik buszbaleset is történt. Győr-Moson-Sopron megyében, Lázi és Veszprémvarsány között egy menetrend szerinti Volán-busz ütközött össze egy autóval, a balesetnek egy sérültje van. A baleset miatt a busz az árokban állt meg.