L. Simon László fideszes képviselő szerint a velencei önkormányzat úgy fizetett ki több százmilliós előleget a Velencei-tó kapuja elnevezésű turisztikai fejlesztésre, hogy cserébe semmilyen fedezetet nem kért a képviselő szerint likviditási gondokkal küzdő befektetőtől. Az 1,6 milliárd forintos beruházásnak idén nyáron kellett volna elkészülnie. Az önkormányzat szerint a fideszes képviselő kijelentéseinek politikai okai vannak, az ügyben pedig ők is feljelentést tettek.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a fideszes L. Simon László a Velencei-tó kapuja elnevezésű, a tó keleti partszakaszán található szabad strandon indult nagyberuházás ügyében. A térség parlamenti képviselője a Központi Nyomozó Főügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az 1,6 milliárd forintos beruházással - amelyre Velence önkormányzata írt ki közbeszerzési pályázatot - az idén nyáron teljes egészében el kellett volna készülnie a kivitelezőnek, de még ma is csak egy betonmonstrum látható a helyén.

L. Simon László közölte: azért tett feljelentést, mert az önkormányzat úgy fizetett ki csaknem 550 millió forint előleget, hogy azért cserébe semmilyen fedezetet, bankgaranciát nem kért, holott a kivitelezőről már a kiválasztáskor tudni lehetett, hogy súlyos likviditási gondokkal küzd, hiszen több felszámolási eljárást is kezdeményeztek ellene, és a nyilvános cégadatokból is kiderül, hogy nincs megfelelő forrása egy ekkora nagyberuházáshoz.

A kifizetett több mint félmilliárd forint nem épült be a beruházásba, vagyis egy azóta sem elvégzett munka után lehívott pénzről van szó - mondta a kormánypárti politikus, aki szerint fedezet meghatározása nélkül több százmillió forintot átutalni egy olyan cégnek, amelynek már a szerződés megkötésekor súlyos anyagi gondjai voltak, felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A főügyészségtől azt várja, derítse ki, ki a felelős a több mint félmilliárd forint közpénz eltűnéséért.

L. Simon László szerint kérdés az is, hogy mi lesz a projekt sorsa: ha ugyanis nem fejezik be, az összes eddigi támogatást vissza kell fizetni, azt is, amelyet előlegként kifizettek a meg nem valósult munkákért. A velencei önkormányzat kára így több mint egymilliárd forint is lehet a történtek miatt - mondta L. Simon László, és hozzátette: az idén nyáron "lenullázta" a velencei turizmust az, hogy nem készült el a beruházás.

A politikus megemlítette azt is, hogy a beruházás megkezdése a szerződéskötéstől számítva három hónapot csúszott, és a szabad strand fáit csak 2010. október 4-én, az október 3-ai önkormányzati választás másnapján kezdték el kivágni, vagyis szerinte a polgármester a nyár eleji szerződéskötéstől október 3-ig eltelt három hónapban nem engedte meg a kivitelező cégnek, hogy elkezdje a tényleges nagyberuházást.

Oláhné Surányi Ágnes, Velence polgármestere három évvel ezelőtt, a turisztikai fejlesztés bejelentésekor arról beszélt, hogy 80 000 négyzetméternyi területen újul meg a Velencei-tó partja. Akkor azt mondta: 2010 tavaszára kívánják befejezni a beruházást, amely a számítások szerint tizenhárom év után már csak nyereséget fog termelni.

Az önkormányzat is feljelentést tett

Az elhangzottakra reagálva Oláhné Surányi Ágnes, a város független polgármestere szombaton  az MTI-nek azt mondta, hogy Velence önkormányzata benyújtotta kötbér- és kártérítési igényét a felszámolás alatt álló céggel szemben.  Velence önkormányzata október 11-i ülésén felbontotta a Velencei-tó kapuja elnevezésű projekt kivitelezőjével kötött vállalkozói szerződést, és ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett - közölte Oláhné.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az önkormányzat nem felelős a kialakult helyzetét, és a képviselő-testület egyértelműen állást foglalt a projekt befejezése mellett, mivel ha valamely okból nem folytatódna az építkezés, és nem valósulna meg a kiemelt uniós turisztikai projekt, az szinte jóvátehetetlen károkat okozna a városnak. Teljes egészében vissza kellene fizetni az elnyert uniós támogatást, és a város elesne a Velencei-tó kapuja üzemeltetéséből származó bevételektől.

A polgármester elmondta, az önkormányzat már el is indította az új kivitelező kiválasztására a közbeszerzési eljárás előkészítését. Kijelentette, hogy a projekt átmeneti leállása nem veszélyezteti a város költségvetését, anyagi stabilitását, Velence minden pénzügyi kötelezettségének pontosan eleget tesz. Oláhné Surányi Ágnes közölte, L. Simon László szavai "nem fedik a valóságot, nyilvánvalóan politikai okai vannak kijelentéseinek". Hozzátette azt is, hogy "furcsának találja a képviselő eljárását", mert egészen 2011 júliusáig támogatta a projektet, minden kérdésben segítőkész volt.