Akár már kedden hazaszállíthatják a vasárnap esti egyiptomi buszbaleset könnyebb sérültjeit. A magyar csoportból 150-en visszajöttek Budapestre, a balesetet szenvedett busz utasai közül senki sem érkezett haza. A Külügyminisztérium hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondták: a helyszínre utazik több orvos és két közlekedésbiztonsági szakember. A baleset pontos okairól egyelőre nem közöltek információkat, ahogy fogalmaztak: vagy műszaki hiba, vagy gyorshajtás, vagy a kettő együtt okozta a szerencsétlenséget. Orbán Viktor utasította a honvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul "hozzák haza" a honvédség egyik repülőgépével a buszbaleset áldozatainak holttesteit.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn utasította Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul "hozzák haza" a Magyar Honvédség egyik repülőgépével a vasárnapi egyiptomi buszbaleset áldozatainak holttesteit - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Hétfőn késő este a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt közölte, hogy a honvédség két AN-26-os szállítógépe hozza haza a holttesteket. A közlemény szerint a gépek felkészültek arra, hogy elinduljanak Kairóba. Erre az azonosítási és a hatósági eljárás lezárulását követően - a hét második felében - kerülhet sor.
A kormányfő utasította Martonyi János külügyminisztert is, hogy szervezze meg a sérültek folyamatos és zökkenőmentes Magyarországra szállítását. Eszerint a Külügyminisztérium egyeztet az utazási irodával, valamint a biztosítóval, és tőlük azt a tájékoztatást kapták, hogy az utazási iroda folyamatosan közlekedtet repülőjáratokat Hurghada és Budapest között, ezért a sérültek ezen az úton juthatnak majd Magyarországra, amint szállítható állapotban lesznek.
A vasárnapi egyiptomi buszbaleset négy sérültje - egy férfi és három gyerek - van nagyon súlyos állapotban. Őket a baleset helyszínéről Kairóba szállították, több órába telt, amíg annyira tudták stabilizálni az állapotukat, hogy hozzáláthassanak a műtéthez - mondta Kveck Péter kairói magyar nagykövet. A 25 magyar sérült között is vannak súlyos állapotúak, akiket a hurghadai kórházban látnak el. Többeknek nyílt törése, többszörös törése van, azonban mindegyikük tud kommunikálni. Két sérültet az intenzív osztályon ápolnak. Az MTI információi szerint két további sérültet a hétfőn szállítanak át Kairóba. A Hurghadán ápolt sérülteket pedig a General Hospitalból a Nile Hospital nevű kórházba vitték, amely ugyancsak a városban található.
A vasárnapi tragikus egyiptomi buszbaleset könnyebb sérültjeit akár már kedden hazaszállíthatják - közölte Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat műveleti igazgatója. Göndöcs beszélt a sérültek biztosítótársaságával, és arról tájékoztatták, hogy ők is küldenek segítséget a sérültek ellátása és hazaszállítása érdekében. Emellett a nagykövettel és a konzullal is egyeztetett, és megkapta azokat az anyagokat, amelyek minden információt tartalmaznak a sérültekről.
Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a minisztérium hétfő délutáni sajtótájékoztatóján hivatalosan is megerősítette, hogy 11 halottja és 29 sérültje van a buszbalesetnek. Kedden a helyszínre utazik egy pszichológus, hogy segítsen az áldozatoknak a baleset feldolgozásában, egy mentőorvos, egy gyermek-traumatológus, és két közlekedésbiztonsági szakember, utóbbiak a baleset körülményeinek vizsgálatában vesznek majd részt.
A 11 halott közül 3 személy azonosítása fejeződött be - mondta Précsényi Árpád, a külügyi tárca konzuli főosztályának helyettes vezetője. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egyiptomi hatóságokkal tökéletes az együttműködés. Az egyiptomi külügyminiszter felhívta Martonyi Jánost, hogy részvétét nyilvánítsa. "Arról is biztosította a magyar külügyminisztert, hogy az egyiptomi kormány továbbra is minden segítséget megad a magyar sebesülteknek és hozzátartozóiknak" - mondta az államtitkár. A baleset okáról a külügyi tárcának egyelőre nincsenek biztos információi, ahogy fogalmaztak: műszaki hiba vagy gyorshajtás, esetleg mindkettő egyszerre vezethetett a szerencsétlenséghez.
Bába Iván közölte, az egyiptomi hatóságokkal kitűnő az együttműködés,az egyiptomi külügyminiszter telefonon hívta fel magyar kollégáját, Martonyi Jánost, hogy részvétét nyilvánítsa,és így tett Egyiptom budapesti nagykövete is. Précsényi Árpád, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának főosztályvezető-helyettese közölte, hogy a külügy vasárnap este 19 óra 15 perckor kapta az értesítést a balesetről, és azonnal a repülőtérre siettek, hogy tájékoztassák az ott várakozó hozzátartozókat. Egy konzul már úton van Egyiptomba, hogy segítsen az ügyintézésben. A sérültek esetleges hazaszállításáról azt mondta, ez orvosi kérdés, és erről nem tud tájékoztatást adni.
A buszbaleset 29 magyar sérültjéről két budapesti telefonszámon is lehet érdeklődni. Háromnegyed kilenc óta él a 458-1247-es és a 458-1276-os számú budapesti vezetékes vonal, amelyeken a hozzátartozók érdeklődhetnek a sérültek állapotáról, illetve arról, hogy feltételezett hozzátartozójuk van-e az azonosított halálos áldozatok között - mondta Kveck Péter. Précsényi hétfő délután azt mondta, már minden érintett hozzátartozója jelentkezett.
Értesüléseink szerint a kevésbé súlyos sérültek közül 19-et látnak el Hurghadában, hatot pedig El Gounában. A halottak azonosítása még folyik. A Youm7 egyiptomi internetes oldal angol nyelvű beszámolója szerint a holttestek a hurghadai kórházban maradnak egészen addig, amíg az egyiptomi hatóságok egyeztetnek a hazaszállításukról a kairói magyar nagykövetséggel. Az egyiptomi internetes oldal orvosi forrásokra úgy tudja, a halottak között van két gyerek, valamint a busz sofőrje.
A Youm7 úgy tudja, a magyar turistákat az Eastmar Travel buszaival szállították. Az egyiptomi cég honlapján azt írja, hogy a légkondicionált, jól karban tartott buszaik biztonsági övvel vannak ellátva. A cég nemcsak reptéri transzferekkel, hanem kirándulások szervezésével is foglalkozik több egyiptomi városba.
A helyiek szerint nagyon fáradt volt a magyar turistákat szállító busz sofőrje - tudta meg az MTI Hírcentrum helyszínen tartózkodó munkatársa. A sofőr egy kairói út után vitte a reptérre a turistákat. Az MTI Hírcentrum tudósítója arról számolt be, hogy az összetört autóbusz még mindig a baleset helyszínén van, a roncsot nem őrzik. Mintegy húsz perc alatt értek a baleset helyszínére a mentők és a tűzoltók - mondta egy magyar szemtanú hétfőn a Magyar Televízió esti Híradójában. Maitz Gábor, az MTVA gyártásvezetője, aki szintén azzal a magyar csoporttal volt nyaralni, akik egy részével a baleset történt, elmondta: a repülőtér felé tartottak, amikor meglátták a busz roncsait, s azonnal menteni kezdték az embereket. "Nagyon nehéz helyzetben voltunk, nem tudtuk eldönteni, hogy mi a jobb, hogy ha hozzányúlunk valakihez, megmozdítjuk, vagy hogy ha nem" - mondta, hozzátéve, hogy még morfiumot is próbáltak szerezni, ezért más buszokat állítottak meg.
A busz totálkárosra tört, a bal oldalán - amelyre borult - az összes ablak kitört, a csomagtartó ajtói közül is több kiszakadt a helyéről. A szélvédő és a hátsó ablak is kitört, s bár a busz jobb oldala viszonylag épen maradt, láthatóan azon is több ablakot kitörtek. A busz környékén számos személyes tárgy maradt, utazási papírok, párna, ruhadarabok, ásványvizes palackok. A busz környékén rengeteg az üvegtörmelék, a várostól távolabbi, a repülőtértől mintegy öt kilométer távolságra levő útszakaszon a törmelékektől kordonnal igyekeznek megvédeni a közlekedőket.
A busz bal oldalán, amelyen gyakorlatilag nem maradt ép elem, vérfoltok láthatók. A busz mellett néhány helybeli tartózkodott, de az MTI munkatársai nem tapasztalták, hogy a roncsot őriznék. A balesetről a helybeliek is értesültek, az MTI munkatársának ismeretlen taxisok fejezték ki sajnálatukat a történtek miatt.
Csaknem 150-en hazaérkeztek hétfőre virradóra a magyar turistacsoportból, de egyes információk szerint a balesetet szenvedett busz utasai közül senki sem jött haza.
Egy évekig telepített idegenvezetőként Egyiptomban dolgozó nő az [origo]-nak azt mondta, ilyen súlyos turistabalesetről még nem hallott. A vasárnapi baleset híre érezhetően megrázta. Megrendülve beszélt arról, hogy mindez velük is megtörténhetett volna. Szerinte nem lehet Egyiptomot hibáztatni a történtekért, és különösen felháborította, hogy internetes bejegyzésekben a helyieket támadták a baleset miatt. Azt mondta, a kairói közlekedésből adódóan gyakoriak a kisebb balesetek a fővárosban, és mint mindenütt, ott is vannak gyorshajtók és felelőtlen sofőrök, és esetenként a rendőrök sem büntetnek következetesen a közúti kihágásokért. Hozzátette ugyanakkor, a baleset vélhetően azon az új építésű úton történt, amellyel a hurghadai nyaralóhelyeket kötötték össze közvetlenül a repülőtérrel, hogy a turistáknak ne kelljen keresztülmenniük az egész városon. A magyar turistákat utaztató Best Reisen vezetője, Zám Tibor az [origo]-nak elmondta, a buszoknak egy alig húszperces utat kellett megtenniük a repülőtérig.
Decemberben egyébként nyolc amerikai turista halt meg buszbalesetben az ország déli részén fekvő Asszuán környékén. Az országban évente átlagosan hatezren halnak meg közúti balesetben.
Az utasok egy része hétfő hajnalban érkezett vissza Budapestre. Kattintson a képre a további felvételekért!
Az utasok legtöbbje búvárkodni utazott Egyiptomba - erősítette meg Zám Tibor. Egyiptom és a Vörös-tenger népszerű célpont a magyar búvárok körében. "El vagyunk kényeztetve, viszonylag közel van, és jó áron, ráadásul a világ egyik legszebb merülőhelye" - mondta Sopronyi Richárd, a Magyar Búvár Szakszövetség alelnöke. Az október-november egyébként főszezonnak számít a Vörös-tengernél a búvárok körében.
A Best Reisen a legtöbb hozzátartozóval már felvette a kapcsolatot, voltak, akik maguk jelentkeztek, másokat az utazási iroda keresett meg - mondta az [origo]-nak Zám Tibor irodavezető. A hozzátartozók megdöbbenten értesültek a hírről, és kétségbeesetten próbálják elérni a sebesülteket. Négy sérültet már kiengedtek a kórházból, ők visszamehettek a szállodába, de továbbra is orvosi megfigyelés alatt tartják őket. A balesetet szenvedett busz utasainak csomagjai, bőröndjei jelenleg a rendőrségen vannak. A sérültek akkor indulhatnak haza, ha ezt az orvosok is jóváhagyják.
Précsényi Árpád, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának főosztályvezető-helyettese elmondta: hétfőn a külügyi tárca felveszi a kapcsolatot az utazásszervezővel és a csoport biztosítójával az egészségügyi ellátás és a betegszállítás érdekében, illetve a holttestek hazaszállítása ügyében, ennek időpontja egyelőre kérdéses.
A buszbaleset helyszíne Hurghada közelében
Azoknál az eseteknél, ahol a hazautazás vagy hazaszállítás rövid időn belül nem megoldható, az utazási iroda közreműködik a hozzátartozók kiutazásában - áll a Best Reisen közleményében. A cég tulajdonos-ügyvezetője még hétfőn Egyiptomba utazik. Az utazási iroda a közleményben és a Facebookon is részvétét és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival.
Az áldozatok egyike az az EUB Európai Utazási Biztosítónál volt biztosítva. A biztosítónak már sikerült kapcsolatba lépnie a hozzátartozókkal, tudtuk meg Molnár László vezérigazgató-helyettestől, aki azonban a holttest hazaszállításának időpontjáról még nem tudott nyilatkozni. A biztosító segítségnyújtó partnere, a Europ Assistance képviselője a helyszínen tartózkodik - tette hozzá Molnár László.
A QBE biztosító szervezi a közeli hozzátartozók kiutazását azokhoz a sérültekhez, akik állapotuk miatt a közeli napokban még nem utazhatnak vagy nem szállíthatók haza Egyiptomból - közölte hétfőn a biztosító magyarországi fióktelepe. Amennyiben kiskorú gyermek maradna magára Egyiptomban, hazajutását egy itthoni hozzátartozója kiutaztatásával biztosítja a cég.
Az Uniqua biztosító hétfő esti közleményében azt írta: a biztosítótársaság szakemberei már a helyszínre érkeztek és mindent megtesznek a sérültek kiemelt kórházi ellátásáért, illetve megkezdték a szállítható állapotban lévő emberek hazaszállításának előkészületeit. Az Uniqua és a Europ Assistance közösen kedden hajnalban elindítja speciális mentőrepülőgépét, amely kedden hazahozza a sérülteket.
Az utazási iroda telepített idegenvezetői továbbra is a sérültekkel vannak, és leginkább a tolmácsolásban tudnak segíteni, illetve abban, hogy a turisták felvegyék a kapcsolatot a biztosítókkal. A Best Reisen egyeztet arról, hogy a hurghadai balesetben érintettek közül kinek melyik társaságnál van megkötve az utasbiztosítása - közölte az MTI-vel Zám Tibor. Egy-két utasról még mindig nem tudják, hol kötött biztosítást, de az orvosi ellátást ők is mindenképpen megkapják.
Az egyiptomi buszbaleset áldozatainak és sérültjeinek többsége az Uniqa biztosítottja - erősítette meg Écsy Zoltán, az Uniqa Biztosító utasbiztosítási termékmenedzsere hétfőn az MTI információját. A segítségnyújtási szolgáltatójuk, a Europ Assistance a helyszínre utazott, és velük egyeztetve mindent megtesznek a sérültek kiemelt ellátásáért, az áldozatok és a sérültek mielőbbi hazaszállításáért - tette hozzá.
A QBE Atlasz Biztosítónál a jelenlegi állás szerint négyen kötöttek biztosítást a balesetben érintettek közül, délutánra már több információjuk lesz a biztosítottak számáról - közölte Dénes Attila, a társaság vezérigazgatója.
Az egyik magyar sérültet látják el a kórházban
Zám Tibor, a Best Reisen irodavezetője elmondta, az irodájuk segíteni tud a hozzátartozók soron kívüli kiutaztatásában, akár a mai napon is.
Vasárnap este szenvedett közúti balesetet egy magyar turistákat szállító busz Hurghadában. A Best Reisen utazási iroda csoportja három autóbusszal tartott a szállodáktól a repülőtérre, amikor az egyik busz egyelőre ismeretlen okból felborult. Értesüléseink szerint az egyiptomi hatóságok úgy vélik, hogy gyorshajtás vagy műszaki hiba, vagy a kettő együtt vezethetett a balesethez. Az [origo] egy szemtanútól úgy értesült, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a busz nem ütközött teherautóval.
Az Országgyűlés hétfői ülésének elején egyperces néma felállással emlékeztek meg a képviselők az egyiptomi buszbaleset magyar áldozatairól. Kövér László házelnök az áldozatok hozzátartozóinak részvétét és együttérzését fejezte ki, a sérülteknek pedig mihamarabbi gyógyulást kívánt az egész Országgyűlés nevében. Az egyiptomi miniszterelnök, Esszam Saraf hétfő délután részvétét fejezte ki a kairói magyar nagykövetnek - írja a Youm7 .