Miniszterelnöki biztos felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását

Vágólapra másolva!
Halasi Tibort november 1-jei hatállyal nevezte ki Orbán Viktor. Miniszterelnöki biztosként látja el feladatát Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő, valamint Nyitrai Zsolt, aki a kormányzati konzultációkért felel.
Vágólapra másolva!

A kormányzati döntések végrehajtásának ellenőrzéséért felelős miniszterelnöki biztossá nevezte ki november 1-jei hatállyal Halasi Tibort a kormányfő. Orbán Viktor határozata a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Halasi Tibor a kormányváltás óta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára volt, ebből a tisztségéből szeptemberben mentette fel a miniszterelnök előterjesztésére Schmitt Pál köztársasági elnök.

A tárca akkor azt közölte, hogy Halasi Tibor a kormányfő tanácsadójaként folytatja munkáját, megtartva a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöki posztját, és egyúttal elfoglalja a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felügyelőbizottságának elnöki tisztét.

Rajta kívül miniszterelnöki biztosként látja el feladatát Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő, valamint Nyitrai Zsolt, aki a kormányzati konzultációkért felel.