Péntekig hazahozhatják a vasárnapi egyiptomi buszbaleset áldozatainak holtestét - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Szerda reggel újabb öt magyar sérült indult haza Hurghadából. Az egyiptomi sajtó szerint nem volt jogosítványa turistabuszra a magyarokat szállító sofőrnek, akár hét év börtönt is kaphat.

Kecskemétről délelőtt fél 12-kor indult el az egyiptomi Hurghada felé az az An-26-os katonai szállító repülőgép, mely az egyiptomi buszbalesetben elhunyt magyarok holttesteit szállítja majd haza - közölte a miniszterelnök szóvivője szerdán, nem sokkal dél előtt. Szijjártó Péter reggel a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, hogy jelenleg a holttestek azonosítása zajlik, és amint ez befejeződik, a magyar honvédségi gépek három órán belül el tudnak indulni Kecskemétről Egyiptomba.

Hétfőn Egyiptomba utazott két magyar rendőrségi szakértő, addigra a tizenegy holttest közül hármat már azonosítottak az ottani hatóságok. "A magyar szakértők bevonása azt eredményezheti, hogy péntekig haza tudják szállítani valamennyi holttestet" - mondta Szijjártó Péter.

Közben reggel fél nyolckor az egyiptomi buszbaleset újabb öt magyar sérültjét indították útnak repülőgéppel Budapestre - közölte Szijjártó Péter a Külügyminisztérium tájékoztatása alapján.

Az MTI Hírcentrum helyszínen tartózkodó munkatára szerint a hurgadai kórházban lévő minden sérült szállítható állapotban van, lehetőség szerint még szerdán mindenkit hazaszállítanak. Tudósítójuk szerint a Kairóban ápolt négy sérült közül már csak egyet, egy felnőttet altatnak.

Az egyiptomi sajtó az ügyészségi vizsgálati eredményre hivatkozva azt írta, hogy turistabuszra nem volt jogosítványa a magyarokat szállító sofőrnek. A lapok szerint az őrizetbe vett férfit nem is regisztrálták sofőrként az illetékes minisztériumban, ezért a szállítást szervező irodát, az Eastmar Travelt elmarasztalják. A buszon olyan készülék sem volt, amely a sebességhatár túllépésére figyelmezette volna a vezetőt, holott ez is kötelező. A turisztikai miniszter azt nyilatkozta, hogy a legmagasabb büntetés kiszabását szorgalmazza a vétkes sofőrrel szemben, ami hét év elzárást jelenthet.

Forrás: MTI/Lakatos Péter
Kedden két géppel 17 sérültet szállítottak Magyarországra. Galéria

Szerdán összesen hat sérültet szállít Magyarországra a Europ Assistance, csütörökön pedig három fekvő és hat járó beteg hazajutásáról gondoskodnak. Velük hazatér a biztosító hét fős, orvosokat és pszichológusokat is magába foglaló szakmai stábja. Az utolsó járat várhatóan csütörtökön kora délután landol Budapesten.

Kedden két repülőgéppel - kora délután és este - összesen 17 sérültet hoztak haza Egyiptomból. Az [origo] kedden úgy értesült, hogy a délelőtt érkezett utasokat rendőri kísérettel, konvojban vitték el a reptérről a Péterfy Sándor utcai Kórház Fiumei úti baleseti intézetébe. Az intézet orvos-igazgatója az épület bejáratánál közölte, hogy oda most látogatóként sem engednek be senkit, és a sérültekről nem nyilatkozhatnak, mert "kormányzati szinten le vannak tiltva a kommunikációról".

A vasárnapi hurghadai balesetben 11-en vesztették életüket, és 29-en sérültek meg.