Újabb jogi akadályt ugrottak át az Alstom metrókocsijai

Vágólapra másolva!
Újabb akadály hárult el az Alstom gyártotta metrókocsik magyarországi üzembe helyezése elől. A 2-es és a 4-es metróvonalra szánt szerelvényekre korábban nem sikerült típusengedélyt szerezni, és ez a BKV és az Alstom közötti szerződésbontáshoz vezetett. A helyzet rendezése után az Alstom előbb átalakította a kocsik fékrendszerét, pénteken pedig, mentességet kapott a magyar jogszabályok alól. Ez azt jelenti, hogy nem kell mindenben megfelelnie a hazai szabványoknak, és egy további teszt után megszerezheti a végleges típusengedélyt.
Vágólapra másolva!

A francia Alstom megkapta a 2-es metróvonalra szánt új szerelvények fékrendszerére a magyar jogszabályok alóli mentességet a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) - erősítette meg az MTI értesülését pénteken az NKH. Az átalakítások és a tesztek után az NKH szakemberei elfogadták az Alstom műszaki megoldásait, így elhárult az egyik akadály a járművek típusengedélyének megadása elől. A végleges típusengedély megszerzéséig még egy négyezer kilométeres tesztet kell lefutniuk a szerelvényeknek az MTI szerint.

A mentességet azért kérte az Alstom, mert a fékrendszer egyes részei nem a magyar vasúti járműszabályzat szerint készültek el, ezért bizonyítani kellett, hogy a gyártó fékrendszere ugyanazt a biztonsági szintet képviseli, mintha a magyar szabályok szerint építették volna.

Az Alstom és a BKV 2006-ban kötött szerződést a 2-es és 4-es metró vonalára szállítandó szerelvények legyártására. Ezt tavaly októberben bontották fel, mert az Alstom nem szerezte meg határidőre a szerelvények gyártásához szükséges típusengedélyt, mert a metrókocsik nem feleltek meg a magyar szabványoknak, a cég pedig nem akart változtatni rajtuk. A felbontással a BKV megpróbálta lehívni a szerződésben foglalt bankgaranciát, ennek jogosságát az Alstom vitatta, és beperelte a BKV-t. A francia bíróság első fokon az Alstomnak, másodfokon, június közepén jogerősen viszont a BKV-nak adott igazat, így megkaphatták a 30 milliárdos bankgaranciát.

A konfliktus után - amely a 4-es metró beruházás egészét veszélyeztette - a Tarlós István vezette főváros tárgyalásokba kezdett a céggel. Az augusztusban megszületett megállapoás alapján módosítottak a korábban megkötött szerződésen. Eszerint az életbe lépéstől - vagyis augusztus 15-től - számított 300 napon belül az Alstomnak meg kell szereznie a végleges típusengedélyt a 2-es metróvonal szerelvényeire, és 330 napon belül le kell szállítania az első szerelvényt Budapestre. A gyártó augusztus közepén jelezte, hogy módosítottak a korábban kifogásolt fékrendszeren, és a féktesztek is sikeresek voltak. Bizonyos részei viszont továbbra is eltérnek a magyar szabályoktól, az Alstom ezért nyújtott be kérelmet arról, hogy mentességet kapjon a magyar jogszabályok alól.

Az Asltommal és a metrókocsikkal kapcsolatos összes fejleményt nyomon követheti itt.