Szóban tiltakozott Orbánnál az amerikai nagykövet a sarkalatos törvények miatt

Vágólapra másolva!
Szóban fejezte ki aggályait az amerikai nagykövet Orbán Viktor miniszterelnöknek az októberi találkozójukon - írja a Népszava. Eleni Tsakopoulos Kounalakis a lapnak azt mondta, hogy a szóbeli démarche-ban, vagyis a diplomáciai tiltakozó jegyzékben a készülő sarkalatos törvényekről szóló aggályokról volt szó.
Vágólapra másolva!

"Az Orbán miniszterelnök úrral tartott találkozón felvetettem a készülő sarkalatos törvényekkel kapcsolatos aggályokat, különösen azokat, amelyek az igazságszolgáltatás függetlenségére és a választási reformra vonatkoznak" - mondta a Népszavának Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete.

A nagykövet a lap kérdésére, hogy valójában ez démarche, vagyis diplomáciai tiltakozó jegyzék volt, azt mondta, hogy "igen, mindazonáltal semmilyen írásos dokumentumot nem adtam át a miniszterelnök úrnak". Eleni Tsakopoulos Kounalakis hozzátette: tárgyaltak emellett "az erős és eleven együttműködésről az Egyesült Államok és Magyarország között".

Orbán Viktor és az amerikai nagykövet október közepén találkozott, miután a Washington Post azt írta egy véleménycikkben, hogy a nagykövet az amerikai külügyminisztérium hivatalos diplomáciai tiltakozását kívánja átadni a magyar kormányfőnek. Az írás szerint az amerikai külügynek nem tetszik például "Orbán Viktor antidemokratikus bohóckodása" (erről itt olvashat bővebben).

A tárgyalásról távozóban Eleni Tsakopoulos Kounalakis nem kívánt nyilatkozni, akkor mindössze annyit mondott a távirati iroda tudósítójának: "Remek megbeszélésünk volt, ahogyan mindig". Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a találkozó után azt mondta: "semmilyen amerikai tiltakozásról nem volt szó a találkozón". Szerinte "a kifejezetten jó hangulatú" megbeszélésen több dologért köszönetet mondott a nagykövet, és külön beszéltek arról a jogalkotási folyamatról is, amely a sarkalatos törvényeket és az új alaptörvény életbe léptetését illeti.