Népszabadság: Lemondott az MSZP két frakcióvezető-helyettese

2011.11.15. 8:48

Puch László pártigazgató és Szabó Vilmos korábbi külügyi államtitkár is lemondott az MSZP frakcióvezető-helyettesi posztjáról - írja a keddi Népszabadság. Mesterházy Attila pártelnök szombaton arról beszélt, hogy még a téli szünet előtt tisztújítás lehet az MSZP parlamenti frakciójában.

Lemondott frakcióvezető-helyettesi mandátumáról, és jelezte, hogy nem indul újra a pozícióért a frakcióelnökségi tisztújításon Szabó Vilmos korábbi külügyi államtitkár és Puch László pártigazgató - írja a keddi Népszabadság. A Népszabadság szerint Szabó Vilmos Gyurcsány Ferenc helyét foglalja el a Táncsics Alapítvány élén, Puch László pedig megtartja pártigazgatói pozícióját.

A lap szerint az egyik frakcióvezető-helyettesi poszt várhatóan Harangozó Tamásé lesz, aki korábban Mesterházy kabinetvezetője volt, de legutóbb az alapszabály-módosítás előkészítésével foglalkozott. A Népszabadság úgy tudja, hogy a frakcióigazgató Tóbiás József marad a posztján.

Szombaton Mesterházy Attila az MSZP-kongresszusán az eddig meghatározó MSZP-sek háttérbe vonulását kérte. Az MSZP elnöke akkor azt mondta, "új szereposztás kell, arra kérlek benneteket, akik az elmúlt években megjelenítették a szocialista pártot, hogy a háttérből segítsétek a közösséget". A pártelnök azt is javasolta, hogy a parlamenti frakcióban legyen tisztújítás a téli szünet előtt, illetve január elsejével előrehozott teljes tisztújítást hirdetett a pártban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK