Heol: Pártállás szerint írták össze a dolgozókat egy önkormányzati intézményben

Vágólapra másolva!
Egy olyan listát hozott nyilvánosságra a Heol.hu, mely az Andornaktályán található önkormányzati rehabilitációs intézet 26 dolgozójáról tartalmaz adatokat. Többek között azt, hogy ki kire szavazott a választáson, és hogy ki rokona egy szocialista politikusnak. Az intézet igazgatónője szerda délután áthelyezését kérte.
Vágólapra másolva!

Egy kézírásos A/4-es papír került a Heol.hu Heves megyei hírportál szerkesztőségéhez, amelyen az Andornaktályán található Heves Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete 26 dolgozójának neve áll. A papíron feltüntették, hogy az illetők melyik párttal szimpatizálnak, kire szavaztak, rokonuk-e valamelyik politikus, illetve hogy a legutóbbi polgármester-választáson a jelenlegi polgármester mellett voksoltak-e.

A lista névtelen készítője lábjegyzetben magyarázatot is fűz a felsoroláshoz, miszerint "a vastag betűvel kiemelt dolgozókról állítható 100 százalékos bizonyossággal, hogy fideszesek" - számol be az esetről a Heol.hu.

A lap szerint a listát valaki az "igazgatónő asztaláról leesve találta meg, és lefénymásolta". Az intézet igazgatónője, Hajdúné Farkas Ildikó az írás szerint megdöbbent a lista hírére. Az újságnak azt mondta, ő nem írt és nem is íratott ilyen felsorolást, a létezéséről is csak tőlük hallott. "Nálunk nincs politizálás, nem beszélünk ilyen témákról, nem számít, ki milyen politikai nézeteket vall, mindenkit az elvégzett munkája alapján ítélünk meg" - nyilatkozta az igazgatónő.

Az intézményt fenntartó Heves megyei önkormányzat elnöki kabinetjének vezetője, Zelei Dániel az [origo]-nak azt mondta szerdán késő délután, hogy az igazgatónő áthelyezését kérte, melyet az önkormányzat elfogad majd. Zelei elmondása szerint a rehabilitációs intézetben tartott szerdai vizsgálatuk súlyos belső, szakmai jellegű konfliktusokat tárt fel, amelyet nem részletezett. Tájékoztatása szerint az intézet sajtóközleményt ad ki később.

Szerda délben az [origo] telefonon kereste Hajdúné Farkas Ildikót, de a munkatársa szerint nem elérhető, házon kívül tartózkodik, és azt sem tudta megmondani, hogy mikor lehet őt újra keresni.

Délután Vámosi László, Andornaktálya polgármestere az [origo]-nak azt mondta, hogy valószínűleg támadás áldozata lett az igazgatónő, aki tavasszal került az intézmény élére. Vámosi nem tulajdonít jelentőséget a listának, mert nem tudni, hogy az kitől került elő, illetve milyen körülmények között keletkezett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy hivatalnak és a rehabilitációs intézménynek nincs kapcsolata egymással. A polgármester a Heol.hu-nak korábban azt mondta, hogy nem zárható ki, hogy a "kicsit szigorúbb intézkedések nyomán" rosszakarója akadhatott az igazgatónőnek.

Az intézmény szerda késő délután közleményt küldött az [origo]-nak, amelyben Magos Tünde Mária igazgatóhelyettes azt írja: őt magát és kollégáit is meglepte a lista, hiszen "az intézményben soha nem volt helye a politikának". A dolgozókat kizárólag szakmai alapon, munkájuk alapján értékelik. "Az utóbbi időben azonban néhány vezetői döntés kapcsán az igazgatót számos kritika érte munkatársaitól, és sok esetben ezek munkahelyi feszültségeket eredményeztek. Azt gondoltuk, hogy ezek a szakmai konfliktusok az intézmény falain belül maradnak".

Az intézményben szerda délután értekezletet tartottak, ahol a fenntartó megyei önkormányzat tájékoztatta a dolgozókat arról, hogy az igazgatónő áthelyezését kérte az intézményből. Áthelyezését kérő levelében leírta, hogy bár emberi méltóságában is megsértették őt ezekkel a politikai feltételezésekkel, mégis szakmáját és az intézmény lakóinak nyugodt életkörülményeit szem előtt tartva távozásával elejét veszi a hasonló, ellene irányuló akcióknak - írja a Heves Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézetének [origo]-nak küldött közleménye.