A sok munka miatt emelné Lázár János a frakciók pénzét

Vágólapra másolva!
Sok a munka - ezzel indokolja Lázár János az országgyűlési frakciók működési kiadásainak, pontosabban támogatásának emelését. Az emelés elmaradása az alkotmányos rendet veszélyeztetné a Fidesz frakcióvezetője szerint - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A parlamenti frakciók működési támogatásainak emelésére tett javaslatot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a 2012-es költségvetést megalapozó salátatörvényhez benyújtott módosító indítványában. Az indoklás szerint a megnövekedett törvényalkotói munka indokolja a kiadások emelését, amely nélkül akár az alkotmányos rend is veszélybe kerülhetne - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

A képviselők javadalmazásáról szóló törvény szerint az országgyűlési képviselők - pontosabban a frakciók - jogosultak működési költségeikhez támogatásra. A támogatás mértéke a képviselő alapdíjtól függ. Egy frakció 25 képviselő alapdíjának teljes összegét, valamint képviselőnként további kiegészítést kaphat. A kiegészítés mértéke kormánypárti frakciók esetében az alapdíj 55 százaléka - ezt emelné javaslatában Lázár János 60 százalékra.

Az ellenzéki frakciók esetében a képviselői kiegészítés az alapdíj 85 százalékáról 90 százalékra, a független képviselők esetében pedig 100-ról 105 százalékra emelkedne. A független képviselők esetében nem beszélhetünk frakcióról, így például a Gyurcsány Ferenc által megalapított Demokratikus Koalíció nem kapja meg a 25 képviselő alapdíjat, hanem csak a kiegészítést.

A Napi Gazdaság írása szerint az ingyenes irodahasználat, a telefon és internetes szolgáltatás e működési támogatásokon felül jár a frakcióknak. A módosító indítványról már a jövő héten szavaz a parlament, a 2012-es költségvetést megalapozó salátatörvényről a hónap utolsó napjaiban döntenek.