Az eváról dönt a parlament

Vágólapra másolva!
A jövő évi adótörvényekről, az igazságszolgáltatási reformról, valamint a megyei önkormányzati vagyon és intézmények államosításáról is szavaz az országgyűlés hétfőn.
Vágólapra másolva!

A hétfői napirend előtti felszólalásokat és interpellációs időszakot a parlamentben vélhetően annak taglalása uralja majd, hogy a kormány tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újtípusú együttműködésről.

A képviselők a négynapos ülés első napján ezután elsőként az igazságügyi reform részét képező törvények elfogadásáról döntenek. A kormány tervei szerint elválna egymástól a Kúria - mostani nevén a Legfelsőbb Bíróság - és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye. A bírósági rendszer négyszintű maradna, a bírákat pedig háromévenként egy évre - a hozzájárulásuk nélkül - másik szolgálati helyre lehetne kirendelni. Az ügyészségi törvény módosításával jövő év elejétől megszűnhetnek, ezzel együtt az egységes ügyészi szervezetbe integrálódhatnak a katonai ügyészségek.

Hétfőn dönt az országgyűlés a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekhez érkezett módosító javaslatokról, majd az előzetes napirend szerint a megyei önkormányzati intézmények államosításáról. A kormány javaslata állami tulajdonba adná a megyei önkormányzatok vagyonát és intézményeit, valamint a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeit, cserébe az állam átvállalná a megyei önkormányzatok adósságát.

A képviselők elfogadhatják a jövő évi adótörvényeket is. A felső áfakulcs így 27 százalékra emelkedhet, az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) mértéke pedig a jelenlegi 30 helyett 37 százalék lehet 2012-ben.

Hétfőn tartják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) következő évi költségvetéséről szóló javaslat általános vitáját, a nap ezután a részletes vitákkal ér véget. A képviselők megtárgyalják a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslathoz, az egészségügyi tárgyú jogszabály-változásokhoz, valamint a sporttörvényhez érkező módosító indítványokat.