Csak készpénzért adna gyógyszert a kórházaknak két hazai forgalmazó

Vágólapra másolva!
A kórházszövetség elnöke szerint komoly zavarokat okozhat a gyógyításban, ha a cégek beváltják fenyegetésüket. A Népszabadság azt írja, hogy a kórházak már 10-12 milliárd forinttal tartoznak csak a gyógyszerekért.
Vágólapra másolva!

A jövőben csak készpénzért adna gyógyszert a kórházaknak két olyan forgalmazó, amely szinte valamennyi hazai intézménynek szállít, mindezt levélben jelezték a Magyar Kórházszövetségnek - mondta a Népszabadságnak Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke.

Az egyik cég szinte a teljes gyógyszerpalettát, a másik az infúziókat biztosítja a napi gyógyításhoz. A kiszállított infúziók árának már a negyven százalékával tartósan tartoznak az intézmények, a gyártó pedig lassan képtelen lesz a további folyamatos ellátás biztosítására - írja a Népszabadság.

A kórházszövetség elnöke szerint komoly zavarokat okozhat a gyógyításban, ha a cégek beváltják fenyegetésüket. Rácz Jenő a lapnak elmondta: a kórházszövetség haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, hogy valamilyen megoldást találjanak, ami azért is sürgető, mert az év végéig a lejárt tartozások összege elérheti a 60 milliárd forintot.

A Népszabadságnak nyilatkozott a Hungaropharma vezérigazgatója, Fellner Antal azt mondta, hogy cége jó néhány kórháznak már most is csak előzetes pénzutalás után szállít. Hozzátette: a nagykereskedő készpénzért vásárol a gyártótól, ám az ötszázalékos árréséből nem engedheti meg magának, hogy finanszírozza a kórházakat. A hazai kórházak már 10-12 milliárddal tartoznak csak a gyógyszerekért - írja a lap.

Hasonló összeget próbál behajtani az intézményektől az Orvostechnikai Szövetség, amelynek hatvan tagvállalata szállítja egyebek mellett a fertőtlenítőszereket, kötszereket, diagnosztikai eszközöket a napi gyógyításhoz - jegyzi meg a lap.