Népszabadság: Közel 1500 MSZP-s igazolt át eddig Gyurcsányékhoz

Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció a szerdai Népszabadság szerint egyelőre Szabolcs, Baranya és Veszprém megyében erős, a fővárosban pedig az egykori szocialista főpolgármester-jelölt Gy. Németh Erzsébet és támogatói is "átálltak" a  volt miniszterelnök pártjához.
Vágólapra másolva!

Eddig valamivel több mint négyezren írtak alá szándéknyilatkozatot vagy töltöttek ki belépési nyilatkozatot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba (DK), közülük 1300-1500-an korábban az MSZP tagjai voltak - írja a szerdai Népszabadság.

A lap szerint a DK elsősorban Szabolcs-Szatmárban, Baranyában, Veszprémben és Budapesten látszik erősnek, a fővárosban például az egykori szocialista főpolgármester-jelölt Gy. Németh Erzsébet és támogatói is "átálltak" a volt miniszterelnök pártjához. A Népszabadság azt írja, hogy a párt vezetői jelenleg tagtoborzó körutat tartanak, december közepéig összesen több mint ötven helyszínt járnak végig.

Varju László, a DK pártigazgatója a lapnak azt mondta: a pártalapítás folyamata egy január végi kongresszussal zárul le, akkor derülhet ki, hányan csatlakoztak a párthoz. Addig a DK-platformot egykor támogatók mindegyikét személyesen keresik fel - tette hozzá.

Molnár Zsolt, az MSZP szervezési igazgatója a lappal azt közölte: "komplett alapszervezetek egységes kilépéséről szó sincs. A napi működésben, a politikai cél meghatározásában nem okozott semmiféle zavart a DK kiválása".