Vágólapra másolva!
Február végéig elsőfokú ítélet születhet az erzsébetvárosi ingatlanügyben az ügyben elnöklő bíró szerint. 25 vádlott áll bíróság elé.
Vágólapra másolva!

Február végéig lezárják a Hunvald-pert, amelyben mind a huszonöt vádlottal szemben megszülethet az elsőfokú ítélet a Fővárosi Bíróságon - írja a szombati Magyar Nemzet az ügyben elnöklő bíróra, Vincze Piroskára hivatkozva. A per december 6-án a közokirat-hamisítással vádlottként a bíróság előtt állók ügyében iratismertetéssel, perbeszédekkel folytatódik. Még aznap, de legkésőbb két nap múlva az úgynevezett strómanokkal szemben már ítéletet is hirdethetnek.

A lap felidézi, hogy a bíró a Hunvald-per első, áprilisi tárgyalásán ismertette a végzést, amely szerint az eredetileg 25 vádlottból - elévülésre hivatkozva - 16 maradt. A Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezésére azonban a Fővárosi Ítélőtábla június közepére kimondta, hogy nem évült el a közokirat-hamisítás, így valamennyi vádlott bíróság elé állhat.

Az erzsébetvárosi ingatlanügyben Hunvald György korábbi MSZP-s polgármestert, Gál György korábbi SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnököt és 23 társukat bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolják. A vádiratban összesen tizenhét a feltételezett bűncselekmények idején a VII. kerület tulajdonában lévő épület értékesítése, illetve annak kísérlete szerepel. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Gál György összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott Nagy György vállalkozótól, a per gyanúsítottból lett koronatanújából. A vádiratról részletesen itt olvashat.