Marhaság, hogy Budapest megye lesz Lázár János szerint

Vágólapra másolva!
Nem szűkíti a főváros jogköreit a Fidesz - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint "nincs olyan jogalkotói cél, amely Budapest-ellenes fellépést jelentene". Lázár szerint "nagy marhaság, hogy Budapestet megyének nyilvánítanák, ugyanakkor szerinte végig kell gondolni Budapest és Pest megye viszonyát. A frakcióvezető az új önkormányzati törvényről azt mondta, még nem döntötték el, hogy hol lehetnek önálló polgármesteri hivatalok.
Vágólapra másolva!

"Ha jó formában vagyok, azt mondom, csacskaság, ha rosszban, azt mondom, nagy marhaság" - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján arról a felvetésről, hogy egy fideszes elképzelés szerint Budapestet a jövőben megyének nyilvánítanák. Lázár szerint "butaság", hogy a fővárosnak csökkennének a jogosítványai, és hozzátette, hogy nincs ilyen javaslat, nincs napirenden ez a kérdés. Az más dolog, hogy Budapestnek és Pest megyének milyen a viszonya egymáshoz - jegyezte meg.

Tarlós István főpolgármester szombaton rendkívüli sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy szerinte kezelhetetlen helyzetet teremtene az az önkormányzati törvényhez készült fideszes módosító javaslat, amely Budapestet megyének nyilvánítaná, a kerületekből pedig huszonhárom független település jönne létre, vagyis Magyarország egységes fővárosa száznegyven év után megszűnne (erről bővebben itt olvashat).

Tarlós István szerint ha az elképzelés megvalósul, Budapest csak megyei feladatokat láthatna el, és a kerületeknek jutna valamennyi települési feladat, beleértve a közszolgáltatásokat is - mondta, hozzátéve, hogy ezzel Magyarország legnagyobb városa Debrecen lenne. Szerinte egy másik, ezzel párhuzamos javaslat is ezt a tendenciát erősíti, aszerint ugyanis a több kerületet érintő beruházásokat kivennék a főváros hatásköréből.

Lázár János hétfőn erre úgy reagált: "abban vagyunk érdekeltek, hogy Tarlós István és Budapest következő polgármesterei egy sikeres, virágzó és jól működő nagyvárost hozzanak létre".

Még kérdés, hol lesz önálló hivatal

Lázár János a frakcióülés utáni tájékoztatóján az önkormányzati törvény javaslatához érkezett módosító indítványokról azt mondta, hogy a Fidesz támogatni fogja azokat a javaslatokat, amelyek a távhőszolgáltatás, a hulladékgazdálkodás, a szennyvízkezelés és az ivóvíz-szolgáltatás területén megőriznék és megerősítenék az önkormányzati szerepvállalást. A frakcióvezető szerint "az még nem lezárt kérdés", hol lesz önálló polgármesteri hivatal, és a helyi települési képviselők összeférhetetlenségi szabályairól egyeztetnek még.

Lázár János arról is beszélt, hogy az új polgármesteri javadalmazási rendszer szerint a főpolgármester miniszteri illetményben részesülne. Szerinte a frakció és a kormány "a sajtóban előre jelzettekhez képest jóval konszolidáltabb körülmények között folytatta le a jogszabály előkészítését". Hozzátette, hogy csak minimális korrekciók várhatók a következő napokban.