Nem emelkedik a BKV-jegyek ára, de a bliccelőkre kirótt pótdíjak összege a harmadával emelkedik a jövőre - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A pótdíj a helyszínen 8000, egy hónapon belül 16 ezer, azon túl pedig 32 ezer forint lesz.

Változatlanok maradnak jövőre a BKV jegyárai a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében. György István főpolgármester-helyettes javaslatára - amelyet a BKV helyzetéről, és a lehetséges sztrájkról szóló hosszú vita előzött meg - 23 igen és 9 nem szavazat érkezett.

"A BKV jegyárai az idén sem változtak, és a Fidesz azt szeretné, hogy ez jövőre is így legyen" - indokolta az ülésen Németh Zoltán Fidesz-frakcióvezető a javaslatot. A politikus szerint ez versenyképessé teszi majd a közösségi közlekedést a más közlekedési formákkal szemben, és szerinte a változatlan jegyárak növelték az ebből származó bevételt 2011-ben is.

A megszavazott előterjesztés szerint változatlanok maradnak a BKV tarifái. Január elsejétől bevezetik viszont a csoportos napijegyet, amelyet 2-5 ember használhat együttes utazásra a vásárló által megszabott időponttól 24 órán át a BKV teljes vonalhálózatán, illetve a HÉV-en Budapest közigazgatási határáig. Az új jegy ára 3100 forint lesz. Kibővítik a kisgyermekes bérlet felhasználóinak körét is, valamint bevezetik a közlekedési társszolgáltatók jegyéhez kapcsolódó kombijegyet is.

A jegyárakkal szemben a pótdíjak összege jelentősen emelkedik: a bliccelőknek januártól a helyszínen az eddigi 6000 helyett 8000 forintot kell fizetniük. Ha harminc napon belül rendezik a tartozásukat, akkor az az eddigi 12 ezer helyett 16 ezer forintjukba kerül majd, ha viszont harminc napon túl, akkor 24 ezer helyett 32 ezer forintba.

Tarlós István főpolgármester a közgyűlés ülésén jelentette be, hogy még a héten találkozik Orbán Viktor kormányfővel, akivel a BKV problémáiról fognak tárgyalni.

Eközben a fővárosi közgyűlés úgy döntött, a BKV és a szakszervezetek jelenleg érvényes kollektív szerződésének felmondását javasolja a közlekedési cég vezetésének. Az elképzelés már korábban is felvetődött. A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke erről kedden azt mondta: ha ez bekövetkezik, január második felében sztrájk lehet a BKV-nál.