Előbb-utóbb visszavonják a szlovák állampolgársági törvényt Semjén szerint

Vágólapra másolva!
Semjén Zsolt szerint bárki nyer a szlovák előrehozott választásokon, előbb-utóbb kénytelen lesz visszavonni a "tarthatatlan" szlovák állampolgársági törvényt.
Vágólapra másolva!

Semjén Zsolt szerint Szlovákiának előbb vagy utóbb vissza kell vonnia az állampolgársági törvényt. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese erről az m1 Ma reggel című műsorában beszélt szerdán. Akármilyen színű kormány jön az előrehozott választások után, előbb-utóbb vissza kell vonni, mert ez Szlovákia számára is tarthatatlan - emelte ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: a jogszabályt bár ellenünk találták ki, egy csomó olyan szlovákot is érint, akinek semmi köze a magyar ügyhöz. Példaként említette azokat a szlovákokat, akik Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban dolgoznak, évek óta ott élnek, megkapták az ottani állampolgárságot, és most elveszik tőlük a szlovákot.

A felvidéki magyar vállalkozó esetéről elmondta, Boldoghy Olivér maga közölte levélben a szlovák hatóságokkal, hogy kérte és megkapta a magyar állampolgárságot. Ezután a szlovák hatóságok küldtek neki egy levelet, amelyet jogilag nehéz értelmezni. Ebben közölték, hogy miután lemondott a szlovák állampolgárságról, ennek tényét megállapítják. Boldoghy Olivér azonban nem mondott le a szlovák állampolgárságáról, csak bejelentette a tényt, hogy felvette a magyar állampolgárságot, és levelében leírta azt is, hogy meg kívánja tartani a szlovákot.

Semjén Zsolt azt mondta, a levelet, amit Boldoghy Olivér kapott, meg kell támadni bíróság előtt. Hozzátette, maga a szlovák alkotmány mondja ki nagyon precízen, hogy akarata ellenére nem fosztható meg senki szlovák állampolgárságától. Semjén megerősítette, hogy a felvidéki vállalkozónak minden segítséget megad a magyar állam. A szlovák belügyminisztérium megvonta Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozótól a szlovák állampolgárságát, miután nyáron felvette a magyart. Az Egy Jobb Komáromért polgári társulás aktivistája a Bumm.sk hírportálon korábban közölte, megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, és ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár még aznap közleményben tiltakozott az eset miatt. Peter Weiss budapesti szlovák nagykövet, miután Németh Zsolt külügyi államtitkár az ügy miatt bekérette, azt közölte, hogy országa állampolgársági törvénye megfelel a nemzetközi előírásoknak és gyakorlatnak, és Boldoghy Olivért nem fosztották meg szlovák állampolgárságától, hanem azt a törvény értelmében elveszítette.