Postai csomagban küldött kábítószert kapcsoltak le

Vágólapra másolva!
Kínából angyalport, Costa Ricából pedig kokaint próbáltak meg becsempészni az országba postai küldemény útján, a NAV mindkét esetben vámfelügyelet alá helyezte a lefoglalt kábítószert.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban kétféle kábítószert is találtak külföldről Magyarországra érkezett postai csomagokban, az egyikben több mint egy kilogramm kokain-gyanús anyag volt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken. A pénzügyőröknek egy, okmányai szerint üvegpoharakat tartalmazó, Costa Ricából érkező küldemény lett gyanús a postaforgalmi szolgálatteljesítési helyen, így a tételes áruvizsgálat mellett döntöttek. A csomag megbontása után a doboz falából 1005 gramm ismeretlen eredetű fehér por került elő, majd az elvégzett teszt kokain-gyanús anyagot jelzett - olvasható a közleményben.

A pénzügyőrök átvizsgáltak egy Kínából érkező postai küldeményt is. A csomag 347 gramm ismeretlen eredetű port tartalmazott, amelynél a vizsgálat PCP, más néven fenciklidin érzéstelenítő drog jelenlétét mutatta ki. A küldemény egyszerű papírdobozban érkezett, és csupán a port rejtő műanyag zacskót tartalmazta - közölte a NAV.

A NAV kitért arra, hogy a PCP-t, köznapi nyelven angyalport az 1950-es években szabadalmaztatták intravénás érzéstelenítőként. Annak fogyasztása adalékként is rendkívül veszélyes, ingerlékennyé tesz - írták a közleményben. A pénzügyőrök a drogokat közvetlen vámfelügyelet alá helyezték és kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt feljelentést tettek.