Kónya Péter hétfői közleményében a szolgálati törvények most elfogadott és tervezett változásaival indokolta döntését. Az FRÉDSZ volt elnöke hivatásos katonai szolgálati viszonyáról is lemond.

December 1-jei hatállyal, hétfőn lemondott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRÉDSZ) elnöki tisztségéről Kónya Péter - közölte az [origo]-nak küldött közleményében az alezredes. A szakszervezeti vezető az érdekképviselet hétfői elnökségi ülésén azt is bejelentette, hogy hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését is kezdeményezte a Honvéd Vezérkarnál.

Kónya Péter, aki a tavaszi rendvédelmi tüntetéseken szerzett népszerűséget, a FRÉDSZ elnöki posztjáról való lemondását a szolgálati törvények változásaival indokolta.

"Katonaként arra tettem esküt, hogy megvédem az állampolgárok jogait, ugyanakkor sem katonaként, sem érdekvédőként nem tudtam megakadályozni, hogy a saját jogainkat elveszítsük" - írta közleményében Kónya Péter.

A volt szakszervezeti vezető azt írta, hogy a Magyar Szolidaritási Mozgalom társelnökeként dolgozik tovább.

Kónya Péter Árok Kornéllal, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnökével még áprilisban, a rendvédelmi dolgozók tüntetéssorozatának elején állt a kormány intézkedései ellen szervezett megmozdulások élére. Kónya volt a kormánnyal, illetve a belügyminiszterrel tárgyaló sztrájkbizottság elnöke, majd miután - a szakszervezetek közötti konfliktusra hivatkozva - lemondott, Árok Kornél vette át a helyét.

Rendszeres felszólalók voltak a tüntetéssorozat rendezvényein is. "Mi már tavasszal jeleztük, hogy szélesebb körű összefogásra lesz szükség, mert a kormány intézkedései nemcsak a rendvédelmi dolgozókat érintik, hanem az egész társadalmat. Akkor még nem nagyon hittek nekünk az emberek" - mondta Kónya Péter az [origo]-nak.

Miután a parlament június 6-án elfogadta a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményeinek eltörlését lehetővé tévő alkotmánymódosítást, június közepére "bohócforradalmat" hirdettek. Ez fordulópont volt a tüntetéssorozatban, mert utólag ugyan több szakszervezet is csatlakozott a kezdeményezéshez, ezt Kónya és Árok már nem a szakszervezeteik nevében, vezetőjeként, hanem magánemberként hirdették meg. "Ketten maradtunk, a többiek lemorzsolódtak a tavaszi csapatból" - magyarázta ezt a döntést Árok Kornél.