Magyar Nemzet: Nem mernek fizetni az óraadóknak az egyetemek

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet információi szerint a kormány és a rektorok között már született megállapodás arról a zárolt vagyonról, amellyel elkerülhető a működésképtelenség, az egyetemek mégsem mernek hozzányúlni a pénzhez.
Vágólapra másolva!

Még nem kaptak hivatalos értesítést a zárolt vagyon feloldásáról, ezért nem mernek hozzányúlni a pénzhez az egyetemek, így több intézmény hónapok óta nem tud fizetni az óraadó oktatóknak, és nem tud szerződést kötni a külsős vizsgáztató tanárokkal, miközben napokon belül megkezdődik a vizsgaidőszak - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Körlevélben értesítette a felsőoktatási intézmények rektorait a napokban a Magyar Rektori Konferencia főtitkára, hogy a kormányzattal megállapodás született arról, hogy a zárolt vagyon részleges feloldása után milyen pénzeket lehet még ebben az évben elkölteni.

A lap információja szerint hivatalos értesítés a megállapodás óta eltelt több mint egy hét alatt sem érkezett meg, így a felsőoktatási intézmények egyelőre nem mernek pénzt költeni.