A Hír Televízió úgy tudja, hogy elfogták a múlt heti pénzszállítórablás összes gyanúsítottját, és a pénz nagy része is előkerült.

A Hír Televízió értesülése szerint elfogták a múlt heti pénzszállítólopás összes elkövetőjét. "Azt nem tudni, hogy három vagy négy tettesről van szó. A meg nem erősített információk szerint az 1,2 milliárd forint nagy része is előkerült" - hangzott el szerdán a Hír TV-ben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda délelőtt sajtótájékoztatót tart a sikkasztással kapcsolatos ügyben.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a 37 éves L.  Róbert a múlt héten, szerdán délután ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett gépkocsit a benne lévő több mint egymilliárd forinttal együtt. A bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Korábban az Üllői úton megtalálták a rablással gyanusított férfi autóját, amit a rablásnál használhatott