Blikk: 15 millió forint jutalmat oszt ki Schmitt Pál hivatala

Vágólapra másolva!
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) munkatársainak decemberi bérét félhavi fizetéssel toldják meg jutalomként - tudta meg a Blikk. Ez akár összesen 15 millió forintos extrapénzt is jelenthet a lap szerint.
Vágólapra másolva!

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) munkatársai Schmitt Pál köztársasági elnök kivételével "közel félhavi normatív jutalmat kapnak az év végén", de 13. havi fizetést nem osztanak - mondták a Blikknek a KEH sajtóosztályán.

A lap egyelőre nem kapott választ azokra a kérdésekre, hogy mekkora az az összeg, amelyet a munkatársak jutalmazására fordítanak, mennyien dolgoznak a hivatalban, és átlagosan mekkora összeg jár a dolgozóknak.

Az idei költségvetés a hivatal személyi juttatásaira 447,8 millió forintot különített el. Vagyis ez havi bő 37 milliós kiadás, amelynek a fele - mivel fél hónap jutalom jár - több mint 18 millió forint. A prémium azonban csak az alapbér után jár. Így a Blikk úgy becsüli, hogy mintegy 15 millió forintot oszthat ki a KEH, fejenként mintegy 100 ezer forint lehet az átlag.

A Blikk arról is írt, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetői között több mint ötvenmillió forint jutalmat osztottak szét decemberben. Az összegeket Tarlós István főpolgármester határozta meg, ő azonban nem kapott jutalmat.