A Fidesz bölcsőjétől a csúcspozícióig - Hogyan alakult Orbán és Fellegi viszonya?

2011.12.08. 13:53

Több évtizedes múltra nyúlik vissza Orbán Viktor miniszterelnök és a lemondását felajánló Fellegi Tamás kapcsolata. Fellegi tanárként került közel a későbbi Fidesz-alapítókhoz, és a párt egyik legsúlyosabb válságában közvetlenül Orbán mellett állt tanácsadóként. Fellegi egy ismerője szerint "szoros emberi viszony" van köztük, de most állítólag Orbán nyomására döntött a távozás mellett.

Régi ismerősként fog leülni egymással Orbán Viktor és Fellegi Tamás, amikor a csütörtök reggeli bejelentés szerint személyesen is megbeszélik a miniszter lemondási szándékát. Kettejük kapcsolata közel harminc évre nyúlik vissza, amikor Fellegi tanár volt a ma Bibó Istvánról elnevezett jogász szakkollégiumban, ahol a Fidesz legtöbb alapítója lakott az ELTE jogi karának diákjaként. Az 1956-os születésű Fellegi a hivatalos miniszteri életrajza szerint két évvel az egyetemi diploma megszerzése után, 1983-ban kezdett dolgozni a szakkollégiumban kurzusvezető tanárként.

"Marx Tőkéjéről tartott egy kurzust" - idézte fel az [origo]-nak egy korábbi beszélgetésben a Fidesz egyik alapítója, hozzátéve, hogy az órára járt többek között Orbán Viktor is. Mivel nem volt sokkal idősebb a későbbi Fidesz-alapítóknál, így jól megtalálta velük a közös hangot, és a névtelenséget kérő fideszes forrás szerint az óráira járt Simicska Lajos, továbbá az amúgy a közgazdasági egyetemen tanuló Varga Tamás is, akik később fontos szerepet töltöttek be a párt gazdasági hátterének megteremtésében. Varga a kilencvenes évek elején kikerült ebből a körből, Simicska pedig ugyan nem tölt be hivatalos párttisztséget, de fideszes politikusok szerint továbbra is befolyásos gazdasági háttérembernek számít a párt környezetében.

Tanácsok Orbánnak

Egy korábbi üzleti érdekeltségének honlapján található életrajza szerint alapító szerkesztője és munkatársa volt az 1985-ben elindult Századvég folyóiratnak, amely fontos szellemi előzménye volt a Fidesznek. Mint arra a Figyelő által 2010 tavaszán közölt portré rámutatott, Felleginek 1987-ben Orbánnal közösen is jelent meg egy cikke a folyóiratban a lengyel ellenzéki mozgalmakról.

Fellegi aktívan nem vett részt a Fidesz megalakításában, 1987-ben ugyanis az Egyesült Államokba ment tanulni (életrajza szerint már 1985-ben is járt ösztöndíjasként a tekintélyes Harvard egyetemen) a Connecticut Egyetemre, és onnan 1992-ben tért haza. A Figyelő cikke szerint ugyanakkor az Egyesült Államokból is tartotta a kapcsolatot a Fidesz vezetőivel, és egyrészt megfordultak nála a párt kiutazó politikusai, másrészt ő maga is minden évben hazalátogatott.

A kapcsolat hazatérése után, 1993-ban vált intézményessé, amikor Fellegi tagja lett a pártelnökké választott Orbán körül létrehozott tanácsadói csapatnak. Rajta kívül ott volt még a 2006-ban elhunyt Bence György filozófus, Kovács András szociológus és Such György későbbi rádióelnök. Abban az időszakban a Fidesz a felmérések szerint hatalmas népszerűségnek örvendett, és komoly esélye volt arra, hogy kormányzati szerepre törjön, a választáshoz közeledve azonban a támogatottság egyre olvadt, és így a tanácsadók '94 elején összeállítottak egy anyagot, amelyben figyelmeztettek erre a veszélyes trendre. "Írtak így memorandumot Viktornak, hogy ha nem lesz változtatás, akkor nagy baj lesz a választáson" - idézte fel a korábbi fideszes forrás.

Az üzleti pályán

Az 1994-es választáson a Fidesz végül csúnya vereséget szenvedett, és ez után felbomlott a Fellegi részvételével működő tanácsadói kör is. Fellegi eltávolodott a Fidesztől, és az ELTE-n folytatott egyetemi oktatói állás mellett üzleti tevékenységbe kezdett. 1995-ben egyik alapítója volt a kommunikációs és politikai tanácsadással foglalkozó Euroatlantic Kft.-nek, majd 1996-ban elment az akkor Matáv néven működő távközlési céghez (a jelenlegi Magyar Telekom, amely az [origo] kiadójának tulajdonosa - a szerk.) előbb ágazati igazgatónak, majd kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesnek. Ez a pozíció már a nevéből fakadóan is azzal járt, hogy kapcsolatot ápolt a mindenkori kormányzattal, vagyis előbb a Horn-kormánnyal, majd az 1998-as választások után a Fidesz-kormánnyal.

2000 nyarán visszatért az Euroatlantic élére, amely akkoriban több kormányzati megbízást is kapott. Ezeket a szerződéseket és kifizetéseket vizsgálták a 2002-es kormányváltás után indult különböző hatósági vizsgálatok, de a Figyelő cikke szerint egyik esetben sem találtak visszásságot. Ez után nem sok nyomát találni Fellegi üzleti tevékenységének, a következő komolyabbnak tűnő és a nyilvános információkból is követhető megbízatása az volt, amikor 2007-ben a Kapsch Telematic nevű cég élére került. Ez sem volt ugyanakkor nagy cég, az Opten adatbázisa szerint például 2008-ban mindössze 11 millió forintos bevételre tett szert.

Vissza a Fidesz közelébe

Több, Fellegit ismerő, névtelenséget kérő forrás szerint ugyanakkor az évtized vége felé ismét megerősödtek a Fideszhez fűződő kapcsolatai. Ennek jele volt feltehetően az is, hogy 2009-ben megalapította az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. nevű céget, amely több, az akkori ellenzéket támogató médiumot - kezdetben a Heti Választ és a Lánchíd Rádiót - tulajdonolt. A cégben meglévő tulajdonrészét a tavalyi választások előtt Nyerges Zsolt üzletember vette meg, akivel egy, a kettejük kapcsolatát ismerő forrás szerint Fellegi személyesen is jó viszonyt ápol. Nyergesnek közös cége volt Svájcban Simicska Lajossal, akit Fellegi még a szakkollégiumból ismer.

A választásokhoz közeledve elterjedt a hír, hogy Fellegi fontos gazdasági jellegű pozíciót kaphat a kormányban, ami egy régi ismerőse szerint abból a szempontból meglepő volt, hogy nincs közgazdasági végzettsége (életrajzai szerint társadalom-, illetve politikatudománnyal foglalkozott kutatóként). Egyik mostani munkatársa szerint Fellegi "2009 környékén kapott munkákat a miniszterelnöktől, hogy készítsen elő különböző feladatokat", majd ennek eredménye lett, hogy a választások után ő kapta meg az új, csúcsminisztériumokra épülő kormányszerkezeten belül is befolyásosnak számító fejlesztési miniszteri posztot.

Várhatóan ennek a megbízatásnak szakad most vége, és a kiszivárgott információk szerint Fellegi nem is saját elhatározásából, hanem a miniszterelnök elégedetlensége miatt szánta el magát erre a lépésre. Kérdés, hogyan alakul majd személyes viszonyuk, amelyet a miniszter egyik régi ismerője "szoros emberi viszony"-ként jellemzett. Mint mondta, ennek a jele volt, hogy amikor Orbán miniszterelnökként az 1999-es NATO-csatlakozási ünnepségre utazott, akkor magával vitte Fellegit, és "tanáraként mutatta be".