Megbontotta a Március 15. téren lévő templom tetejét az erős szél délelőtt Budapesten, a XVIII. kerületben egy kidőlt fa beszakította egy vendéglő tetejét. Egerben egy húszméteres fa dőlt egy bölcsődére, Hatvannál pedig egy férfi súlyosan megsérült, amikor az autójára rázuhant egy fa. Az ország három régiójában narancssárga riasztás van érvényben az erős szél miatt.

Csütörtök délelőtt narancssárga riasztást adott ki a várható erős széllökések miatt három magyarországi régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat, jelezve: a legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja az óránkénti 90 kilométerest.

A csütörtök reggel óta tartó szélvihar miatt délig országszerte 120 alkalommal kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. A bejelentések főként Pest megyéből és a főváros területéről érkeztek, de több riasztást kaptak a Heves és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tűzoltóságok is.

A mentősök két sérültet láttak el. Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta, Heves megyében egy autóban ülő férfi sérült meg, amikor a 21-es úton haladó járművére rádőlt egy fa. Újpesten egy járókelőre borult egy, a szélvihar következtében kidőlő fa, az asszonyt gyalogosok mentették ki a fa alól. Mindkét sérültet kórházba szállították.

Csepelen egy ház tűzfalát döntötte be, az V. kerületben egy ötemeletes társasház tetejét rongálta meg a szél, a XIII. kerületben egy 10 méter magas fenyőfa dőlt egy ház bejáratához úgy, hogy az ott lakók reggel nem tudtak munkába, iskolába menni, a VII. kerületben pedig egy kidőlt fa autókra borult - sorolta a nagyobb károkat Kisdi Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivője. A XVIII. kerület Gyöngyvirág utcában egy fa egy vendéglőre dőlt, beszakítva az épület tetőszerkezetét, de személyi sérülés nem történt, mert az üzletben a baleset idején senki nem tartózkodott - mondta a szóvivő.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Raktárépület tetőszerkezetének elemei, amelyeket a viharos szél szakított le Budapesten, a Gubacsi úton

A 90 km/órás lökésekkel kísért erős szél ágakat, gallyakat szakított le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. A Főkert Zrt. közölte, hogy munkatársaik már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat.

A tervezettnél lassabban halad a Mikulásgyár építése is. A szél kitépte a gyár egyik kapuját, amely javításra szorul. A szervezők leengedték a felfújható elemekből álló sátrat, áramtalanítottak, majd az ELMŰ és a FŐGÁZ is megtette a szükséges intézkedéseket. "A szél közel 1,6 millió forintos kárt okozott az építményben" - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője, hozzátéve, hogy ennek ellenére pénteken kinyitnak.

Pest megyében csaknem két tucat fát döntött ki az erős szél délelőtt. Dunavarsányban megrongálta az edzőtábor egyik épületének a tetőszerkezetét. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hét esetben riasztották a tűzoltókat. Fakidőléshez kellett kivonulniuk Miskolcon, Abaújkéren és Mezőkövesden, emellett az erős szél megbontotta a miskolci Pattantyús úti általános iskola tetejét is.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Kidőlt fa a XVII. kerületi Gyöngyvirág utcában, miután a viharos erejű szél vonult át a fővároson

Miskolctapolcán egy villamos vezeték szakadt le, a Tetemváron és a Kis Ernő utcában egy villanyoszlop dőlt ki, az István király úton egy födémet bontott meg az erős szél. A rendőrség az említett utcába sem autóst, sem gyalogost nem enged be, míg el nem hárítják a balesetveszélyt.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Csengerben egy lakóház kéményének a falát bontotta meg, Nyíregyházán pedig faágakat tört le az erős szél. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. Pakson délben egy fa az erős szél miatt rádőlt a városi múzeum épületére; a műszaki mentést a paksi tűzoltók végzik.

A Mávinform tájékoztatása szerint a kelebiai vonalon Délegyháza és Taksony között egy 500 méteres szakaszon csak leeresztett áramszedővel járhatnak a szerelvények, mert a viharos szélben az egyik mozdony áramszedője megsértette a villamos felső vezetéket. Biatorbágy és Kelenföld között több szakaszon felsővezeték-zárlat nehezíti a vasúti közlekedést.