Eloltották a tüzet a szegedi raktárépületben

Vágólapra másolva!
Csütörtök kora este gyulladt ki egy bútorokat forgalmazó cég kétezer négyzetméteres raktárépülete Szegeden. A lángokat péntek hajnalra sikerült megfékezni.
Vágólapra másolva!

Eloltották a szegedi raktárépületben keletkezett tüzet péntek hajnalban - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes szóvivője.

A lángok csütörtök este hét órakor lobbantak fel a kétezer négyzetméteres épületben, egy lapra szerelt bútorokat forgalmazó cég lerakatában. Több tucat tűzoltó vonult ki az esethez Szegedről, Makóról, Hódmezővásárhelyről. A folyamatosan fellobbanó lángokat hajnalra sikerült megfékezni.

A helyszínen lévő tulajdonos szerint a kár több százmillió forint. A tűz keletkezésének okát szakértő bevonásával vizsgálják.