Vágólapra másolva!
Nagyon nehéz következő hat hónapot jósolt Magyarországnak Orbán Viktor pénteken. Orbán a brüsszeli EU-csúcs után kijelentette, hogy túl kell élni a jövő évet, de ha sikeres lesz a kormány növekedési terve, akkor a jövő év második felétől fellendülhet az ország.
Vágólapra másolva!

"Túl kell élnünk a 12-es évet" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délután brüsszeli sajtótájékoztatóján. Orbán az Európai Unió és Magyarország helyzetét elemezte, miután csütörtök este óta több megbeszélést folytatott az EU állam- és kormányfőivel az európai gazdasági válság elleni fellépésről.

Orbán szerint az EU következő éve sokkal nehezebb lesz, mint azt az előző csúcson gondolni lehetett, jóval lassabb lesz a gazdasági növekedés, és ez Magyarországon is érezhető lesz. 2012 első fele nagyon nehéz, de a második fele könnyebb lesz, és ha a kormánynak sikerül működésbe hozni a magyar növekedési tervet, akkor 2013-ra a német gazdasági növekedést elérő vagy meghaladó növekedést produkálhat a magyar gazdaság.

Újratervezés

Ennek érdekében Orbán szombatra összehívta a gazdasági minisztert és a gazdasági államtitkárt. "Úgy hívják a GPS-en, hogy újratervezés, újra kell fogalmazni a pénzügyi terveinket" - mondta Orbán, aki szerint át kell gondolni a jövő évi költségvetést. A növekedési előrejelzéseket lejjebb kell hozni, de szerinte Magyarországnak nincs mitől félnie.

A csúcstalálkozón az EU tagállamainak vezetői olyan megállapodást fogadtak el, amely szigorítja az országok költségvetési politikájának összehangolását, a tarthatatlan költségvetést benyújtókat pedig akár meg is büntetheti a közösség. A magyar kormány - kilenc másik országéhoz hasonlóan - annyit vállalt, hogy támogatja a szerződést, de csak akkor írja azt alá, ha a parlament is elfogadja.

Orbán szerint a 17-ek (az eurózóna tagjainak) nyilatkozatában olyan dolgok is vannak, amelyek "mély és súlyos, nemzeti szuverenitást érintő kérdések". Ezt a zóna tagjai könnyebben fogadják el, mert ők a zónához csatlakozással vállaltak ilyen kötelezettségeket - mondta Orbán, és hozzátette azt is, hogy a magyar kormány arra kapott felhatalmazást, hogy a 27 országot számláló EU keretei között oldja meg az európai problémákat. Orbán szerint ezt nem sikerült elérni.

Nyitott kérdések

Magyarországnak nincs oka sietni, nem léphetünk bele átláthatatlan együttműködési rendszerbe, "mert az kalandorság lenne" - jelentette ki Orbán. Hozzátette azt is, hogy "az elitizmust nem szeretem. Sem a születésit, sem a pártalapút (hogy a kommunisták különleges anyagból lennének), sem a szakértői elitizmust."

Szerinte nem rendezett kérdés, hogy akik nem tagjai az eurózónának, de részt akarnak venni a költségvetési politikai rendbetételében, mikortól kell, hogy bevezessék az előírt intézkedéseket: azonnal, vagy majd csak akkor, amikor valóban belépnek a közös valutaövezetbe. "Ez a kérdés teljesen nyitott."

Orbán kitért a kora reggeli hírekre, amelyek először Nagy-Britannia mellett Magyarországról is azt állították, hogy elutasította az uniós együttműködést. Orbán azt mondta, ez félreértés volt, "Magyarország és Nagy-Britannia soha nem fog egy csónakban ülni". Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy Magyarország egyből nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy aláírja-e a 17-ek által megfogalmazott nyilatkozatot.

Visszatért a kígyó

Orbán szerint a brüsszeli tanácskozás izgalmas és Magyarország számára rendkívül sikeres volt, az viszont csak hétfőn dől el, hogy Európa számára mennyire sikeres a csúcs, mivel ekkor ismerhetjük meg a hitelezők reakcióit, illetve márciusban, amikorra el kell készülnie az intézkedési tervnek.

Orbán újságírói kérdésre beszélt Szerbia tagjelölti státuszáról, amelyet az EU érdekének nevezett, és amelynek kérdését szerinte átdelegálják a tagállamok külügyminisztereinek hatáskörébe, továbbá megismételte a hasonlatát a válság hipnotizálva bénító kígyójáról is.