Két óra alatt fogtak egy el bankrablót Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Októberben már kirabolták azt a pénzintézetet, ahonnan ma ismét pénzt vitt el egy támadó Székesfehérváron.
Vágólapra másolva!

Kirabolta egy férfi a Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet székesfehérvári fiókját hétfő délután. A bűncselekmény alatt senki nem sérült meg, a feltételezett tettest két órán belül elfogták.

Az elkövető fegyverrel a kezében kényszerítette a pénz átadására az alkalmazottakat, majd gyalogosan távozott a helyszínről - mondta el a Fejér Megyei Rendőr- főkapitányság szóvivője. Miután a takarékszövetkezeti fiókot októberben már kirabolták, a rendőrség azt is vizsgálja, hogy a két bűncselekmény között van-e összefüggés.