Nagyhatalmakkal is szembeszállt már az Orbánnal ütköző Barroso

Nem keresi a konfliktusokat, de nem riad meg a leghatalmasabb emberektől sem José Manuel Barroso európai bizottsági elnök, aki levélben szólította fel Orbán Viktort két törvény visszavonására. Az ilyen direkt ütközés ritkaságnak számít az uniós gyakorlatban, a bizottság ugyanis igyekszik távol tartani magát az egyes tagállamok belügyeitől.

Nem követelőző vagy kritizáló, inkább konszenzuskereső politikusnak tartják ismerői a róla megjelent portrék szerint José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, aki azonban most felvállalt egy kemény konfliktust. A portugál politikus egyszerre határozott és személyes hangvételű levélben kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt két, a parlament előtt lévő sarkalatos törvény tervezetének visszavonására.

Barroso az elsőként az [origo] által ismertetett levélben egyértelművé tette, hogy a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló magyar törvényjavaslatok szerinte nem felelnek meg az EU-s jognak, ellentmondásba kerülhetnek az uniós alapszerződéssel és a különböző EU-ajánlásokkal is. Az ezredforduló óta mindössze néhány olyan esetről vannak nyilvános információk, hogy az Európai Bizottság annyira közvetlenül próbált beleszólni egy EU-tagállam belső politikai döntéseibe, mint ahogy Barroso tette Magyarországgal.

A bizottság ritkán tesz ennyire direkt lépéseket a tagállamaival szemben, hiszen nincs joga beleavatkozni a tagállamok belügyeibe, amíg azok nem sértik egyértelműen a közösségi jogot. Ha aggályos jogszabályokat vagy fejleményeket tapasztal egy-egy tagországban, akkor is rendkívül óvatosan, részletes vizsgálatokkal méri fel a jogi helyzetet, hogy nehogy hiteltelenné váljon egy megalapozatlan ítélettel. Az országok jogalkotásának külső kritikája könnyen belpolitikai fegyverré is válhat, és konfliktust szülhet az EU és a tagállam kormánya között. Mivel a bizottságnak hosszú távon kell együtt dolgoznia minden tagállam kormányával, általában kerülik a direkt konfrontációt. Nem példa nélküli azonban, hogy egy tagállam valamilyen ügyben olyan messzire ment, hogy az Európai Bizottság felemelte a hangját.

Sarkozy sértésnek tartotta az EU-s kritikát

Franciaország 2010 őszén azzal vonta magára Brüsszel haragját, hogy tömegesen kezdte visszatoloncolni Romániába az illegális sátortáborokban élő romákat. A francia hatóságok Nicolas Sarkozy elnök jóváhagyásával több ezer romát toloncoltak ki, bár uniós állampolgárként joguk volt a szabad mozgáshoz a tagországok között. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament úgy látta, hogy a romák ellen etnikai alapon léptek fel a francia hatóságok.

Barroso először megpróbálta elkerülni a direkt konfliktust: 2010 szeptemberében nagyszabású beszédet tartott arról, hogy az európai kormányoknak tiszteletben kell tartaniuk az emberi és kisebbségi jogokat, a rasszizmusnak és az idegengyűlöletnek pedig nincs helye Európában. Barroso arról is beszélt, hogy "nem szabad újraéleszteni Európa múltjának szellemét", de sokan szemére hányták, hogy a beszédben nem említette konkrétan Franciaországot, nehogy túlfeszítse a húrt.

A sátorokban élő romákat hazatoloncolták Romániába

Bő egy héttel később Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa jogi eljárást indított Franciaország ellen, és kemény hangú felszólalásában a romák kitoloncolását a zsidók második világháborús deportálásához hasonlította. Ez a mondat nagy vitát kavart, Reding később bocsánatot is kért miatta, de másnap már Barroso is közölte, hogy teljes mértékben támogatja a biztost a Franciaország elleni eljárásban.

Barroso sajtóbeszámolók szerint egy munkaebéden heves szóváltásba is keveredett Nicolas Sarkozy elnökkel, aki állítólag a nemzete elleni "sértésként" értelmezte a bizottság lépéseit. Korábban Sarkozy bevándorlásügyi minisztere is azzal vádolta az EU-t, hogy "túllépi a hatáskörét", Párizs pedig "nem fog meghajolni a politikai diktátum előtt". Barroso azonban a munkaebéden állítólag feszült vitában közölte Sarkozyvel, hogy lefolytatják országa ellene az eljárást. A jogi eljárást egy hónappal később végül félbehagyták, mert a bizottság szerint Franciaország megfelelő biztosítékokat adott az európai állampolgárok szabad mozgására.

Az osztrákok nem kértek leckét demokráciából
A másik emlékezetes eset, amelyben az EU egységesen állt fel egy tagország elhajlása ellen, még 2000-ben történt. Az általános rosszallást akkor az váltotta ki, hogy az osztrák választásokon megerősödő szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpártot be akarták venni a kormányba. Tizennégy tagállam egységesen jelentette ki, hogy minden kétoldalú diplomáciai kapcsolatot befagyaszt Ausztriával, ha a Hitlerért rajongó Jörg Haider pártja hatalomra kerül.

A diplomáciai bojkottot ugyan a tagállamok kezdeményezték, de az Európai Bizottság akkori elnöke, Romano Prodi is hamar odaállt mellé. Prodi közölte: a bizottság teljes mértékben támogatja a bojkottot, mert osztja a tagállamok által megfogalmazott aggodalmakat. "Szeretnénk hangsúlyozni azt az alapvető szerepünket, hogy az EU alapszerződésének védelmezői vagyunk" - mondta.

A fenyegetésre Ausztria dühösen reagált, Wolfgang Schüssel külügyminiszter közölte, hogy "Ausztria nem kér leckét demokráciából", emberi jogok szempontjából fejlett országnak számít. Bécs azzal is érvelt, hogy a bojkott sértené az európai jogot, majd dacolva az EU-val, bevették a kormányba a szélsőségeseket. Az embargó életbe is lépett, és 2000 szeptemberéig tartott.

Bolgár korrupció és francia internet

Bár a fentiekhez hasonló konfliktusok ritkaságnak számítanak, lehet találni kisebb ügyeket, amelyekben Barroso az elmúlt években megvillantotta kemény oldalát. 2008-ban volt a magyar esethez hasonló csörtéje szintén Nicolas Sarkozy francia elnökkel, amikor az Európai Parlament támogatásával gyakorlatilag elkaszált egy készülő francia törvényjavaslatot. Az ügy lényege az volt, hogy az EP elfogadott egy jogszabályt az internet szabadságáról, amely gyakorlatilag érvénytelenítette Sarkozy készülő telekommunikációs törvénycsomagját. A francia elnök hiába lobbizott Barrosónál, hogy tegyen valamit az EU-s jogszabály ellen, nem járt eredménnyel.

2010-ben Barroso kritikája Németország felé fordult, de nem jogi okból, hanem a gazdasági válság kezelése miatt. Az Európai Bizottság elnöke egy lapinterjúban azzal vádolta a német politikai vezetőket, hogy nem állnak ki eléggé Európa mellett, noha korábban Németország volt az egységes eurózóna legnagyobb nyertese. Ugyanebben az évben kijutott Barroso kritikájából Bulgáriának is: itt a politikus a bolgár kormánynak írt levélben kritizálta, hogy milyen lassan teljesíti az ország a közlekedés fejlesztésére tett ígéreteit. Bulgáriát 2008-ban is leszólta Barroso, akkor a korrupció elleni harc lassúsága miatt.

Idén a bizottság elnöke többek között Olaszországot kritizálta nyíltan, amiért szerinte nem vállal megfelelő szerepet az EU líbiai fellépésében, és nem támogatja eléggé Észak-Afrika demokratizálódását. Legutóbb pedig David Cameron brit miniszterelnököt bírálta, miután a britek közölték, hogy nem hajlandóak hozzájárulni a lisszaboni szerződés módosításához.

Konszenzusépítőnek tartják Barrosót

Az európai konfliktusokat egyengető Barrosónak egyébként is nagy tapasztalata van az ellentétek elsimításában és reformok végrehajtásában. Az Európai Bizottság jelenlegi elnöke rutinos portugál politikus, aki pályafutása alatt főleg külpolitikával foglalkozott, a bizottság elnöki tisztjéért pedig a portugál miniszterelnöki címet hagyta ott. Az 55 éves politikus egyetemistaként még egy szélsőbalos, maoista mozgalomban vállalt szerepet, 1980-tól azonban egy mérsékelt jobboldali pártban politizált, amely a Fidesz európai pártcsaládjának, az Európai Néppártnak (EPP) a tagja.

Barroso nemzetközi konfliktusokat is megoldott már

Barroso 1985-től előbb belügyi, majd külügyi államtitkár, 1992-től külügyminiszter lett, és komoly szerepe volt több portugál érdekeltségű nemzetközi konfliktus feloldásában. Közvetítői képességeit mutatja, hogy részese volt az angolai polgárháborút lezáró fegyverszünetnek, de támogatta Kelet-Timor függetlenségét is, 2003-ban pedig ő volt a házigazdája annak a csúcsértekezletnek, ahol az USA, Nagy-Britannia, Spanyolország és Portugália egyetértésre jutott az iraki invázióról.

Barroso 1999-től volt pártelnök, és 2002-ben megnyerte a portugál választásokat, így miniszterelnök lett. Otthon hasonló problémákkal kellett megküzdenie, mint most Orbánnak: országa eladósodottságát kellett megoldania az EU előírásainak megfelelően. Barroso kormányfőként megszorító programmal próbálta lefaragni a portugál költségvetési hiányt, amivel sokat vesztett népszerűségéből. Mandátumát azonban végül azért nem töltötte ki, mert az Európai Néppárt (EPP) őt jelölte az Európai Bizottság élére - miután az EPP többséget szerzett az EP-ben is, megnyílt előtte az út az európai karrier felé.

A BBC róla készített portréja szerint Barroso konszenzusteremtő képességét bizonyítja, hogy Portugáliában a népszerűtlen reformok idején is egyben tudta tartani koalícióját, és hogy sikerült 2009-ben újraválasztatnia magát az Európai Bizottság élére (ez eddig rajta kívül csak egy embernek sikerült). Barroso magát centrista reformernek tartja, és elkötelezett az európai életszínvonal javítása, az egységes piac és a szabad kereskedelem megőrzése mellett, ugyanakkor az EU országai feletti nagyobb pénzügyi felügyeletet is pártolja.