Első fokon megnyerte az Új Színház élére kinevezett Dörner György pályázata ügyében indított perét a fővárosi önkormányzattal szemben az Index. A Pesti Központi Kerületi Bíróság döntése szerint a szakmai bizottsági ülések jegyzőkönyve nyilvános.

Jogtalanul tagadta meg az Index adatkérését Dörner György és Nemcsák Károly pályázatának kiadása, valamint a szakmai bizottság jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatala miatt a Fővárosi Önkormányzat - döntött keddi, első fokú ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Az internetes lap cikke szerint a szerkesztőség azután fordult a fővároshoz, hogy nyáron Tarlós István főpolgármester annak ellenére Nemcsák Károlyt kérte fel a József Attila Színház vezetésére, hogy a posztra kiírt pályázaton a szakmai bizottság Horgas Pétert javasolta a posztra.

Nem sokkal később Tarlós úgy kérte fel Dörner Györgyöt az Új Színház vezetésére, hogy a szakmai bizottság nem támogatta a színész pályázatát.

Az Index októberi kérését a főpolgármester nevében a főjegyző arra hivatkozva tagadta meg, hogy ezek nem közérdekű adatok, a lap ezután bírósági útra terelte az ügyet.

A szerdai tárgyaláson az Index cikke szerint az önkormányzat képviselője azzal védekezett, hogy a pályázatok nem közérdekű, hanem személyes adatnak minősülnek, amiből levonható belőlük az érintett természetes személyre vonatkozó  következtetés. A Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy mindkét adatot ki kell adni.

Az ítélet nem jogerős, így az önkormányzat fellebbezést nyújthat be.

Dörner kinevezését hatalmas hazai és nemzetközi tiltakozás követte. Erről szóló cikkeinket elolvashatja itt.