Ünnepi menetrend lép életbe szombaton

Vágólapra másolva!
Szombaton délután négy óráig járnak a megszokott menetrend szerint a BKV járatai a fővárosban, utána az éjszakai járatokkal lehet majd utazni. A MÁV és a Volán szombaton a szabadnapi, 25-én és 26-án a munkaszüneti, 27-én, kedden pedig a tanítási szünetre vonatkozó munkanapnak megfelelő menetrend szerint szállítja az utasokat. A fővárosban két ünnep között, január 1-jéig nem kell fizetni a parkolásért.
Vágólapra másolva!

Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor. A BKV legtöbb nappali járata szombaton délután négy óráig közlekedik. A BKV járatai december 24-én reggel és napközben szombati menetrend szerint közlekednek, a nappali járatok délután négy óra körül indulnak utoljára, utána az éjszakai járatokkal, illetve a 6-os villamossal lehet utazni.

A 2-es és a 3-as metró utolsó szerelvényei a Deák téren bevárják egymást, és onnan fél négykor indulnak tovább a végállomások felé. A 943-as és a 992-es busz 24-én délután, a 914A busz a 25-ére virradó éjszaka nem közlekedik.

A MÁV személyszállító vonatai a társaság közlése szerint december 25-én, vasárnap az ünnepnapi, 26-án, hétfőn pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek, a szilveszteri és az újévi közlekedési rendben nem lép életbe változás, a meghirdetett menetrend lesz érvényben.

A Volán-társaságok és a Volánbusz járatai 24-én, szombaton a szabadnapi, 25-én és 26-án a munkaszüneti, 27-én, kedden pedig a tanítási szünetes munkanapnak megfelelő menetrend szerint szállítják az utasokat.

December 24-től 2012. január 1-ig nem kell fizetni a parkolásért a fővárosban. Kivétel a budai vár, a Citadella, a Budagyöngye, a Flórián üzletközpont, a Margitsziget és az 56-osok tere Hősök tere és Benczúr utca közötti szakasza.