MN: Nyomoznak a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. eladása miatt

Vágólapra másolva!
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint 500-800 millió forint kár érhette az államot a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. 2004-es eladásakor.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. privatizációja ügyében - írja a pénteki Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére hivatkozva. A lap beszámol róla, hogy az eljárás Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos novemberi feljelentése alapján indult, és egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik.

Budai azután fordult a nyomozó szervekhez, hogy vizsgálata megállapította: az államot 500-800 millió forintos vagyoni hátrány érte a cég 2004-es eladásakor. Jelentése akkor úgy fogalmazott: "a magánosításra a verseny lehetőségének kizárásával került sor, mégpedig olyan áron, amely egyaránt elmaradt a vagyonelemek könyv szerinti és a részvényekre készített szakvéleményekben megállapított értékétől".