Lázár: Megy a kavarás, de Orbán marad

új költségvetés, Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Lázár János
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor 2014-ig miniszterelnök marad, és a kormány átalakításának szándékáról sem tud, az IMF-fel pedig jó megállapodásra törekszenek - derült ki Lázár János fideszes frakcióvezetőnek a Hvg.hu-nak adott interjújából. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a ciklus félidejekor "más munkatempót" javasolna Orbánnak. Elmondta, bár ismerik a hátrányait, a Fidesz a többségi politikai rendszerben gondolkodik.
Vágólapra másolva!

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a HVG-nek adott interjújában azt mondta, a párt többségi demokráciában gondolkodik, amelyet hatékonyabbnak és gyorsabbnak tartanak tisztább felelősségi viszonyokkal.

Többségi demokráciában a "győztes mindent visz" elve működik, amelyben a döntési pozícióba kerülő politikai erő egyedül dönthet a kérdésekben. A konszenzusos rendszerekben általában a berendezkedés arra kényszeríti a kormányzó erőt, hogy egyezkedjen más politikai erőkkel. Magyarországon 2010-ig csak több párt együttműködésével alakult kormány.

Lázár elmondta, hogy a frakción belül is ismerik a többségi rendszer hátrányait, például azt, hogy így négyévente módosíthatnák a kormányok az oktatáspolitika irányát. "A frakciónk és a Ház többsége viszont úgy gondolja, hogy ez helyénvaló" - mondta. A jelenlegi, konszenzusos elemeket tartalmazó rendszert azzal kritizálta Lázár, hogy az rossz kompromisszumokat eredményezett, amelyet nem érdemes folytatni.

A frakcióvezető elmondása szerint nem tud arról, hogy Orbán Viktor át akarná alakítani a kormányt. "Ha megkérdezi a véleményemet, akkor azt fogom neki mondani, hogy 2012 közepén, amikor a kormány elérkezik a félidőhöz, más politikai munkatempóra kell átállni" - mondta.

A kormányfőt Lázár szerint nem akarná leváltani az IMF vagy az EU, mivel nekik sem érdekük, hogy belpolitikai instabilitás alakuljon ki. "Orbán Viktor 2014-ig biztosan miniszterelnök marad" - jelentette ki Lázár János, ugyanakkor a kormányfő leváltásának lehetőségéről azt mondta "megy a kavarás, bár azt nem tudom megmondani, hogy ez belpolitikai eredetű vagy kívülről gerjesztik."

Az IMF-EU-tárgyalásról a frakcióvezető azt mondta, szerinte végül hasznos megállapodás fog születni. "Az nem megy, hogy ők leadják a rendelést, mi meg teljesítjük" - mondta a Hvg.hu-nak a politikus.

Lázár János azt mondta, szerinte három oka van Magyarország leminősítéseinek: az európai leminősítések, a hitelezők nyomásgyakorlása, illetve a magyar gazdaság növekedési gondjai. Lázár, aki reméli, a ciklus második felében felminősítések jönnek majd, azt mondta, a kormány gazdaságpolitikájának következetlensége a harmadik okhoz tartozik.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt írta Orbán Viktornak egy levélben, hogy belpolitikai okai vannak a gazdasági nehézségeknek, Lázár szerint azonban ez csak vélemény, Barroso nem indokolta, miért kéri a stabilitási törvény (és a jegybanktörvény) visszavonását.

"Valószínűleg mi nem tartozunk azon kivételes országok csoportjába, amelyek változtatás nélkül végig tudják vinni a 2012-es költségvetésüket, de kevés ilyen ország létezik" - mondta Lázár. A frakcióvezető szerint nemcsak 100 milliárd forint, hanem annál jóval több van a költségvetésben, igaz, nem mindegy, hogy szabadon felhasználható-e.

Lázár azt mondta, nem terhelhető tovább a lakosság, ugyanakkor példaként felhozta, hogy a társadalom egy-egy kivételezett csoportja nagyobb terhet viselhet. "Például: önkormányzati szinten megadóztatjuk azokat, akik 150 négyzetméternél nagyobb lakásban élnek, ami pár százmilliós pluszbevételt jelent" - mondta. Hozzátette, hogy a lakosság nagy része "ingre-gatyára van vetkőztetve", az államot viszont mindig lehet vágni, "mert itt bőségesen látok spórolási lehetőséget".

A házszabály módosítását, amely a gyorsított törvényhozást eredményezi, ugyanakkor az ellenzéki megszólalási lehetőséget korlátozza, azzal indokolta Lázár, hogy "hetente változik a helyzet, és ehhez a törvényhozásnak is igazodnia kell". A Hvg.hu felvetésére, hogy a sarokszám elfogadása utáni módosításával megsértették az államháztartási törvényt, azt válaszolta: "most olyasmit kérnek számon a parlamenti döntéshozatalon, amely a mai világban nem működik". Lázár azt mondta, nem változik a házszabály-módosítás, amíg "ilyen a helyzet".