Rossz sorszámmal jelent meg az idei kétszázadik törvény

Vágólapra másolva!
A Magyar Közlöny pénteki számában CXCX. sorszámmal jelent meg a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló törvény, ami így a "százkilencventizedik."
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlöny pénteken kiadott 164. számában megjelent az idei 200. törvény, mely egyébként a nemzeti mobil fizetési rendszerről szól. A római számmal jelölt új jogszabály azonban a CXCX. sorszámot kapta, mely kiolvasva a "százkilencventizedik" - hívja fel a figyelmet az Index.
A kétszázat római számokkal CC-ként kell írni.

Az Index írása szerint a törvények az elnöki szignót követően az igazságügyért felelős tárcánál (ez jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) működő kormányirodában kapják meg a sorszámukat. A rendszerváltás óta még soha nem született kétszáz törvény egy év alatt.