Holttestet találtak Baranyában és Pest megyében

Vágólapra másolva!
Két holttestre bukkantak a napokban: egy idős bácsiét kirándulók találták meg a Tenkes hegyen, egy 35 éves nőre pedig egyik hozzátartozója talált rá annak Pest megyei lakásában.
Vágólapra másolva!

Egy feltehetően a közelmúltban eltűnt idős férfi holttestét kirándulók találták meg a baranyai Tenkes hegyen pénteken. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton közölte, a holttest azonosítása még folyamatban van, de az eddigi adatok alapján valószínű, hogy az elhunyt az a 80 éves siklósi férfi, aki novemberben tűnt el. A rendőrségi közlemény szerint bűncselekmény gyanúját nem lehet megállapítani.

Szombat reggel egy 35 éves nő holttestét találták meg egy szigethalmi lakásban. Azt egyelőre nem tudni, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett-e - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kovács Viktória elmondta, hogy nem zárták ki az idegenkezűséget, az eset körülményeit jelenleg orvos szakértő vizsgálja. A holttestre a nő egyik hozzátartozója talált rá.