Napi Gazdaság: Egy év alatt sem derült ki semmi a budapesti dugódíjról

Vágólapra másolva!
A Budapesti Közlekedési Központ egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy milyen paraméterekkel lép majd életbe az egy éve előkészítés alatt álló dugódíjrendszer a fővárosban.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lassan már egy éve dolgozik a dugódíj mielőbbi bevezetésén, ám úgy tűnik, még számos kérdés megválaszolatlan - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

A gazdasági napilap a kérdéseire - például, hogy milyen járművekre vetnék ki a dugódíjat, hol szednék, mennyibe kerülne, technikailag hogyan kellene leróni - egyelőre nem kapott választ a BKK-tól. A szervezet közölte, a Fővárosi Közgyűlés tavaly januárban, a 2011. január 12-ei ülésén kérte fel a főpolgármestert, hogy készíttesse elő a fővárosi személyforgalmi behajtási díj (dugódíj) bevezetését megalapozó megvalósíthatósági tanulmányt. A központ jelenleg is e munkát végzi.

A BKK szerint a teljes folyamat végső célja a behajtási díjrendszer bevezetésével kapcsolatos előkészítő munkák mielőbbi befejezése, tekintettel arra, hogy a BKV finanszírozási helyzetén túl a 4-es metró európai uniós támogatási határozatában is szereplő feltétel ennek bevezetése. (A jelenlegi tervek szerint 2014-ben adnák át a 4-es metrót.)

A behajtási díjtól a torlódások számának és mértékének csökkentését is várják a fővárosban. A cél megvalósítása érdekében egy komplex - Magyarországon eddig példa nélküli - szabályozó rendszer bevezetése szükséges, amelynek még nem ismertek pontos műszaki, üzemeltetési, szabályozási, pénzügyi és engedélyezési paraméterei - közölte a BKK a Napi Gazdasággal.