Brüsszel továbbra is csak a jegybanktörvényhez köti a hiteltárgyalások kezdetét

Vágólapra másolva!
Politikai jellegű egyeztetés mindenképpen lesz Magyarországról az Európai Bizottság jövő heti ülésén, közölte csütörtökön a testület szóvivője. Azt nem tudta megmondani, várható-e bármilyen döntés is. A magyar sarkalatos törvények brüsszeli elemzése még e héten lezárul.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója - csütörtöki közleményében - határozott uniós cselekvést sürgetett Magyarország ügyében, és megfontolásra javasolta a magyar kormány elleni szankciók elrendelését.

A frakció felkérte José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság (EB) elnökét, hogy a január derekán tartandó strasbourgi plenáris EP-ülésen számoljon be a magyar hatóságok "nagy mértékben ellentmondásos" törvényalkotási aktusairól, illetve az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény ezzel kapcsolatos kezdeményezéseiről. Az EP szocialista képviselőcsoportja szerint az EU-nak fontolóra kell vennie az uniós alapszerződés 7. cikkének alkalmazását, ha "Orbán (Viktor) kormánya tovább dacol az európai joggal és értékekkel".

A szóban forgó cikk azt mondja ki, hogy egy tagállam egyes jogait fel lehet függeszteni, ha megállapítják, hogy fennáll az uniós alapértékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye.

Szerdán előbb az európai zöldek jelezték, hogy eljárást javasolnak Magyarország ellen, majd az EP harmadik legnagyobb frakciója, a liberálisok vezetője állt elő hasonló felvetéssel. Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök szerint nem elég a levélváltás az EB és az Orbán-kormány között. "Eljött az ideje annak, hogy az uniós intézmények jogi és politikai szankciókat kezdeményezzenek" - áll a közleményben. Mint az Euractiv.com beszámolójából kiderült, Verhofstadt "Haider-típusú" szankciókat javasolt.

Az Európai Bizottság jövő heti ülésén lesz politikai megbeszélés Magyarországról, közölte csütörtökön a testület szóvivője. Azt nem tudta megmondani, várható-e bármilyen döntés is. Egy kérdésre válaszolva elmondta: noha a bizottságnak vannak kérdései több magyar jogszabállyal kapcsolatban is, a hiteltárgyalások hivatalos kezdete kizárólag a jegybanktörvényhez kapcsolódik. Addig azonban, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy ez a közösségi jognak és a bizottság kéréseinek megfelelő előírásokat tartalmazza, nincs döntés a megbeszélések megkezdéséről. A többi sarkalatos jogszabályt ettől függetlenül elemzik a jogi szakértők. Véleményüket még e hétre ígérik Brüsszelben.