Vágólapra másolva!
A Magyar Tudományos Akadémia külön erre a célre létrehozott bizottsága bírálja el, hogy melyik kérelmező kaphatja meg az egyházi státuszt. Eddig 82 intézmény nyújtotta be igényét.
Vágólapra másolva!

Megkezdődhet az elismerés iránti kérelmet benyújtó egyházak akadémiai vizsgálata, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ezzel foglakozó bizottságában - jelentette be Lukács Tamás, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság KDNP-s elnöke hétfőn. Lukács közölte, tavaly december 20-ig 82 egyház nyújtott be az Országgyűlésnek elismerési kérelmet, ebből a törvény követelményeinek alaki vizsgálata alapján 37 felel meg.

A parlament december 30-án fogadta el az új egyházügyi törvényt, amely 14 egyházat ismer el, és egy módosító indítány eredményeként mégsem köti százéves nemzetközi működéshez az egyházak hivatalos elismerését. Az új egyházügyi törvényt december közepén nyújtotta be a parlamentnek Lázár János fideszes frakcióvezető, miután az előző, nyáron elfogadott jogszabályt megsemmisítette az Alkotmánybíróság.

A törvény szerint az elismerésről az Országgyűlés vallásügyekkel foglalkozó bizottsága dönt, kikérve a Magyar Tudományos Akadémia véleményét is. Ha az egyesület megfelel a feltételeknek, a bizottság törvényjavaslatot terjeszt be a parlament elé. Ha az Országgyűlés kétharmados többsége nem ismeri el egyházként a kérelmező egyesületet, akkor a közösség egy évig nem próbálkozhat újra.