Ipsos: Az ötven felettiek ábrándultak ki leginkább a Fideszből

új alkotmány, tüntetés, ellenzéki csoportok
Vágólapra másolva!
A közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint az ötvenes korosztályban 15-15 százalék a Fideszt és az MSZP-t támogatók aránya, a húszas éveiben, harmincas évei elején járók körében pedig szoros a verseny a nagyobbik kormánypárt és a Jobbik között. Az Ipsos januári felmérése szerint a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja a Fideszt, de "közepest" ad a kormány teljesítményére, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország.
Vágólapra másolva!

Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország - állapította meg a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.

A cég által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzés szerint a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja a Fideszt, 26 százaléka az MSZP-t, a Jobbik 22, az LMP 9, a Demokratikus Koalíció (DK) 3 százalékon áll.

Az elemzés szerint januárban csökkent a Fidesz tábora a decemberi 18 százalékról 16 százalékra, bővült a pártok világát elkerülők csoportja az év végi 54-ről 57 százalékra. Az Ipsos szerint a kormánypárti veszteségeket az ellenzék továbbra sem tudta a maga javára fordítani, táboruk az elmúlt egy hónapban lényegesen nem változott: az MSZP maradt 11 százalékon, a Jobbik tábora 10-ről 8 százalékra, az LMP-é 3-ról 4 százalékra módosult, a Demokratikus Koalíció tartotta a 2 százalékot az összes választókorú körében.

Az Ipsos megállapításai szerint lesújtó a választók véleménye a kormány és az ellenzék teljesítményéről is: egy százfokú skálán mindössze 19-19 pontra értékelik ezeket.

Leszorult a Fidesz az első helyről

Némely társadalmi rétegben a Fidesz leszorult az első helyről vagy legalábbis osztoznia kell azon. A kutatás szerint a nyugdíjasok körében már hónapok óta az MSZP vezet (most éppen 25 százalékon áll, szemben a Fidesz 18 százalékával).

Az Ipsos szerint szokatlan, új fejlemény, hogy az ötvenes korosztályban 15-15 százalék a Fideszt és az MSZP-t támogatók aránya. A cég szerint érdekes az is, a húszas éveiben, harmincas évei elején járók körében szoros a verseny a kormánypárt (18 százalék) és a Jobbik között (15 százalék).

Nem tudna összekapcsolódni az ellenzék

A kutatás szerint ez az első olyan hónap a választások óta, hogy a nem jobboldali ellenzék együttes támogatottsága elérte a Fideszét (16-16 százalék), ugyanakkor az ellenzéki szavazók összekapcsolódásának, lehetséges közös választási fellépésének jelenleg számos akadálya van.

Például az, hogy az LMP szavazói továbbra sem állnak közel az MSZP-hez: mindössze 5 százalékuk nevezte meg azt második kedvenceként, esetleg vokssal is illetett pártként, míg ennél nagyobb arányban (18 százaléknyian) vannak olyanok közöttük, akik határozottan kijelentették, semmiképpen nem szavaznának a szocialistákra - áll az elemzésben.

Az MSZP-sek az LMP felé sokkal nyitottabbak, 16 százalékuk őket nevezte meg másodikként, és az elutasítók aránya minimális, csupán 2 százalék.

Közepest adnak a kormánynak a Fidesz szavazói

Az Ipsos 2012 január eleji kutatási eredményei azt mutatják, hogy a Fidesz tábora - 53 ponttal - "közepest" ad a kormánynak, a szocialisták 38, az LMP-sek 28, a jobbikosok 24 ponttal bírálják el az ellenzék tevékenységét.

"Azt pedig egyenesen a reményvesztettség jelének tekinthetjük, hogy a pártpreferenciával nem rendelkezők a kormány és az ellenzék munkájáról még az átlagosnál is rosszabb véleményt formálnak, az általuk adott 15. illetve 16 pont a politikai elitben való teljes csalódottságukat tükrözi" - állapította meg az Ipsos.