Fiktív tanácsadói szerződés miatt hallgatták ki a volt MVM-vezért

Vágólapra másolva!
Az MTI Hírcentrum információi szerint Kocsis 2008-ban az igazgatóság háta mögött tanácsadói szerződést kötött egy osztrák céggel egy új szerbiai erőmű építésével összefüggő tanulmány elkészítésére. A mindössze néhány oldalból álló ismertető anyagért az MVM több mint 43 millió forintot fizetett.
Vágólapra másolva!

Gyanúsítottként hallgatta ki tegnap este Kocsis Istvánt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - írja a Hirado.hu. A portál értesüléseit megerősítette az [origo]-nak Bartha László, az NNI szóvivője. A Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy, a nyomozók szerint fiktív tanácsadói szerződés miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda ma már le is zárta az ügyben a nyomozást, az iratokat várhatóan vádemelési javaslattal küldik meg az ügyészségnek - írja az oldal.

Az MTI Hírcentrum úgy tudja, hogy a rendőrség gyanúja szerint Kocsis István az MVM Zrt. vezérigazgatójaként 2008-ban az igazgatóság megkerülésével tanácsadói szerződést kötött egy osztrák céggel egy új szerbiai erőmű építésével kapcsolatos tanulmány elkészítésére. A szerződés alapján a vállalkozó egy mindössze néhány oldalból álló ismertető anyagot adott át az MVM-nek, amely összesen 175 ezer eurót, akkori árfolyamon számolva több mint 43 millió forintot utalt át a bécsi cégnek. Kocsis a szerdai kihallgatáson tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

Kocsist először tavaly augusztusban hallgatták ki az úgynevezett MVM-üggyel kapcsolatban, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. Az MVM 2006 és 2008 között kötött gyanús offshore-ügyletei miatt meggyanúsított Kocsis a rendőrségi kihallgatása után azzal védekezett, hogy az őt 2008 márciusában menesztő Gyurcsány-kormány és az MVM új vezetése felelős a nemzetközi terjeszkedés sikertelenségéért.

Az MVM-ügy lényege, hogy a vállalat különböző jogcímeken és szerződések alapján nagyobb összegeket utalt ismeretlen hátterű offshore cégekhez. A pénz jelentős részét azóta sem kapták vissza, illetve nem kapták meg a szerződésben szereplő ellenszolgáltatásokat (az ügyletekről itt olvashat bővebben).