Négyen vezetik az LMP-t január végéig

Vágólapra másolva!
Január végén lehet új frakcióvezetője az LMP-nek, addig négyfős frakcióelnökség vezeti a párt tizenöt tagú képviselőcsoportját. Az LMP-s képviselők a hétfői ülésükön úgy döntöttek, hogy kikérik a párt kongresszusának a véleményét is az új frakcióvezetőről. Karácsony Gergely szerint a képviselők a kongresszustól bizalmi szavazást kérnek az új vezető személyéről.
Vágólapra másolva!

Nem beszéltek a frakcióvezető személyéről az LMP-s képviselők a hétfői, egész napos ülésen - mondta sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes. Karácsony szerint nem az a legfontosabb, hogy ki lesz a képviselőcsoport új vezetője, inkább azokat a belső mechanizmusokat akarják kialakítani, amelyek "kevésbé őrlik fel a képviselők békéjét", mint a korábbiak.

Karácsony Gergely szerint az LMP azt szeretné, ha a párt vezető testületein belül és a párt egészében is megerősödne a bizalom, ezért megválasztása előtt az új frakcióvezető személyéről ki fogják kérni az LMP január végi kongresszusának véleményét is. Addig a tizenöt fős frakció élén a négyfős frakcióelnökség áll majd. A testületnek Szabó Tímea, Mile Lajos, Jávor Benedek és Karácsony Gergely a tagjai.

Az LMP-nek azért kell új frakcióvezetőt választania, mert Schiffer András szombaton bejelentette, hogy távozik a parlamenti frakció éléről. A politikus a sajtónak megerősítette a távozása tényét, de annak okáról nem beszélt. Az [origo] információja szerint azért vonult háttérbe az LMP több meghatározó politikusa az utóbbi időben, mert a párt elvesztette az irányt. Az [origo] LMP-s forrásból úgy tudja, hogy jelenleg azért nem túl népszerű a frakcióvezetői poszt, "mert nem világos, merre tart a párt".

A múlt héten Scheiring Gábor LMP-s képviselő jelezte, hogy nem tud "őszinte hittel" dolgozni a pártjában, és háttérbe vonul, január 3-án pedig Kaufer Virág mondott le a mandátumáról.

Nem bomlik a frakcióegység

Karácsony Gergely szerint olyan frakcióvezetőre lesz szükségük, aki a frakció és a párttagság bizalmát is bírja, ezért a képviselőcsoport az általa jelölt vezetőről valószínűleg bizalmi szavazást kérnek a kongresszustól. A pontos jelölési eljárásról még nem született meg a végső döntés - mondta a képviselő.

Karácsony Gergely szerint a képviselőcsoport minden tagja sajnálja Schiffer András lemondását, a távozó frakcióvezető munkájára viszont továbbra is számítanak. Hangsúlyozta, hogy a hétfői egyeztetésen egyetlen további képviselőjük sem jelezte lemondási szándékát és fel sem merült, hogy a "frakció egysége megbomoljon".

A frakció továbbra is számít Scheiring Gábor teljes értékű parlamenti munkájára - válaszolta egy kérdésre Karácsony. Arra a felvetésre, hogy a képviselő jelezte-e, a jövőben is teljes értékű munkát fog-e végezni, azt felelte, beszélgettek a kérdésről. Karácsony hozzátette, hogy képviselőtársának magánlevelezése olyan postafiókba is bekerült, amibe nem kellett volna, ezzel együtt ez továbbra is magánlevélnek minősül és azt gondolja, hogy Scheiring Gábor további parlamenti munkájára mindenki számít. Karácsony reméli, hogy Scheiring Gábor "egyéb elfoglaltságai ellenére" tovább irányítja majd az LMP gazdasági kabinetjét.

A kongresszus dönt a szövetségesekről

Arra a kérdésre, hogy Schiffer András lemondása után közeledhet-e egymáshoz az LMP és a Demokratikus Koalíció, azt felelte, hogy a párt szövetségesi politikájáról nem a frakció, hanem a kongresszus dönt.

A sajtótájékoztatón részt vett Szél Bernadett választmányi szóvivő is, aki azt hangsúlyozta, hogy a hétfői megbeszélésen mind működési, mind személyi kérdésekről szó esett. Az utóbbi témát kiemelten fontosnak nevezte, mert a képviselőcsoportnak "az elmúlt másfél év parlamenti darálójában nem volt lehetősége arra, hogy megnyugtatóan rendezze" ezeket a kérdéseket.

A szóvivő azt is kijelentette, hogy a párt támogatja a képviselőcsoportot, büszke a frakció munkájára és tudja, hogy képviselőik milyen nehéz körülmények között dolgoztak az elmúlt másfél évben.