Javítana az ország megítélésén a kommunikációs államtitkár

Vágólapra másolva!
A BBC-nek adott interjújában Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár azt mondta, hogy a kormány európai módon fogja rendezni az egyes törvények miatt felmerült uniós bizottsági felvetéseket. Az államtitkár azt is kijelentette, hogy Orbán Viktor elkötelezett demokrata.
Vágólapra másolva!

A magyar kommunikációs államtitkárral közölt interjút a magyarországi belpolitikai fejleményekről hétfőn a BBC brit hírtelevízió. A HardTalk című interjúműsorban elhangzott beszélgetésben Kovács Zoltán azt mondta, hogy a kormány sokat dolgozott az előző két kormányzati ciklussal, sőt a megelőző 20-23 évvel összevetve is, és végrehajtotta azokat a nagyszabású szerkezeti változtatásokat, amelyek szükségesek voltak az ország "újraindításához".

Az államtitkár szerint a kormány európai módon fogja rendezni az egyes törvények miatt felmerült uniós bizottsági felvetéseket. Hozzátette: "abszolút nem szokatlan" Európában az ilyen jellegű "érdekütközés" és jogi vita a tagországok és az Európai Bizottság között folyó párbeszéd során. "Ha bármilyen ok van a változtatásra, ha az derül ki, hogy nem felelünk meg az európai előírásoknak, akkor változtatni fogunk" - fogalmazott Kovács Zoltán.

"Orbán elkötelezett demokrata"

A riporter felidézte, hogy bírálatok érték a bíróságok irányítási rendszerének átalakítási módját, és magyarországi sajtójelentések szerint Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is kritizálta a lépéseket. Kovács Zoltán erről kijelentette: Magyarország tiszteletben tartja partnerei és szövetségesei véleményét, de az ország nagyszabású intézményi átalakításáról, újraindításáról van szó, és az új rendszert az új összefüggésekbe helyezve kell megítélni.

Az államtitkár azt mondta, hogy sokat kell még tenni azért, hogy javuljon az országról kialakult kép, de mint mondta, "nincs olyan perspektíva, amelyből tekintve megkérdőjelezhető lenne Magyarország demokratikus elkötelezettsége, és Orbán Viktor miniszterelnök is elkötelezett demokrata" - mondta a BBC-interjúban a kommunikációs államtitkár.