Kis Norbert lehet az új felsőoktatási helyettes államtitkár

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem programját kidolgozó Kis Norbert elismerte, hogy a végső szakaszban vannak a tárgyalások a Nemzeti Erőforrás Minisztériumával. Dux László jelenlegi felsőoktatási helyettes államtitkár január végéig marad a posztján.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem programját kidolgozó Kis Norbert lehet az új felsőoktatási helyettes államtitkár. Az MTI információi szerint Dux László jelenlegi felsőoktatási helyettes államtitkár január végéig marad a posztján, az új felsőoktatási vezető ez után veszi át a területet.

Kis Norbert az MTI kérdésére azt mondta: valóban folynak ilyen tárgyalások a Nemzeti Erőforrás Minisztériumával, és ezek a végső szakaszban vannak.

Kis Norbert feladata miniszteri biztosként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapításáról szóló kormányhatározat végrehajtásának tárcaközi koordinálása, illetve az átalakulással kapcsolatos ügyek egyeztetésére létrejött tárcaközi munkacsoport vezetése volt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem - amely egy egyetem, egy főiskola és egy egyetemi kar egyesülésével jött létre - 2012. január 1-jén kezdte meg működését.

Dux László lemondása január 5-én került nyilvánosságra. Az oktatásért felelős államtitkárságon akkor azt a tájékoztatást adták, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár eredetileg is abban állapodott meg Dux Lászlóval, hogy a helyettes államtitkár az új felsőoktatási törvény megalkotásáig vállalja a feladatot, azután pedig visszatér az egyetemi katedrára.

Hoffmann Rózsa korábban Király Miklóst, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánját kérte fel felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárnak, de ő a dékáni teendőire hivatkozva nemet mondott.