Pajzs mögé rejtenék a 600 milliárdos minisztert

2012.01.23. 12:25

Kinevezése óta eltűnt a nyilvánosság elől Németh Lászlóné fejlesztési miniszter, és várhatóan később sem fog sokkal többet szerepelni. Az [origo] információi szerint a minisztérium terve az, hogy új kommunikációs vezetőt nevez ki, és ő lesz az arca a kulcsfontosságú, idén közel 570 milliárd forintból gazdálkodó minisztériumnak. Közben egy kívülről érkező kabinetfőnök kinevezésével tovább formálódik a miniszteri stáb, amelynek már tagja egy kormányzathoz közeli üzletember testvére.

Közel egy hónapja tölti be a fejlesztési miniszteri posztot Németh Lászlóné, a kinevezésével járó kötelező szereplésektől eltekintve azonban nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Nem adott interjút, és sem az MTI archívumában, sem a minisztérium honlapján nem találni nyomát annak, hogy részt vett volna bármilyen nyilvános rendezvényen, leszámítva a január 2-án az Operaházban az új alaptörvény tiszteletére rendezett gálát. A Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettesi pozíciójából érkező Némethné korábban nem vállalt közéleti pozíciót, és ez érződött a karácsony előtti napokban tartott parlamenti bizottsági meghallgatásokon is, ahol végig papírból olvasott, egy alkalommal pedig "tisztelt bizottság" helyett azt mondta, "tisztelt bíróság".

"Nincs közéleti tapasztalata, ez egyértelmű. Érződött rajta, hogy ezt még szoknia kell" - mondta az [origo]-nak a fejlesztési minisztérium egyik névtelenséget kérő dolgozója, akinek Németh Lászlóné már az elején jelezte azt is, hogy egy darabig nem akar nyilatkozni a sajtónak. Lehetséges ugyanakkor, hogy az elzárkózás hosszabb távon is megmarad, az [origo] minisztériumból származó információi szerint ugyanis az új vezetésnek az a terve, hogy kinevez egy kommunikációs vezetőt, "aki a minisztérium arca is lesz egyben". Egyelőre még nincs hivatalos jelölt erre a pozícióra, de egy minisztériumi forrás szerint az elképzelés az, hogy a kommunikációs vezető fog nyilatkozni a miniszter helyett, "aki nem szeret szerepelni".

Kényes kérdések

Ez eltérés lenne az általános kormányzati kommunikációs gyakorlattól, amely szerint a miniszterelnök stábjában dolgozó szóvivők, illetve az egyes területekért felelős miniszterek és államtitkárok nyilatkoznak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) viszont így elkerülhetné azt, hogy kényelmetlen kérdésekkel szembesüljön a miniszter. Némethnét decemberi parlamenti meghallgatásakor keményen kritizáltak az ellenzéki képviselők, például azért, mert nincs diplomája. A jobbikos Volner János megjegyezte azt is, hogy "ha legközelebb papírból történő felolvasásra kerül sor, arra valamelyik titkárnőt is megkérhetjük, nem kellett volna a jelölt idejét pazarolni".

A nyilvánosságtól való elzárkózással a miniszter elkerülheti a kinevezésének hátterére vonatkozó kérdéseket is. A minisztérium működését közelről ismerő források szerint elődjének, Fellegi Tamásnak a távozásához az vezetett, hogy a miniszternek több konfliktusa is támadt azzal a több nagy állami vállalattal is kapcsolatban álló gazdasági érdekcsoporttal, amelynek meghatározó figurája a Fidesz legfontosabb gazdasági háttérembereként számon tartott Simicska Lajos és a vele szoros üzleti kapcsolatban álló Nyerges Zsolt.

Formálódik a miniszteri stáb

Némethné ugyan közvetlen kimutatható kapcsolattal nem rendelkezik ezekhez az üzletemberekhez, de - mint arról az [origo] múlt héten beszámolt - kabinetjében politikai főtanácsadói pozíciót kapott Nyerges Zsolt testvére, a korábban állatorvosként dolgozó Nyerges Attila. Ő volt az első tagja az új miniszteri stábnak, az [origo] minisztériumból származó információi szerint azonban már van egy jelölt az egyik legfontosabb minisztériumi pozícióra, a kabinetfőnöki tisztségre is. A döntést ismerő két forrás szerint a marketing pályáról érkező Kaiser Kornéliát kérték fel a posztra, amelyet a tervek szerint február elsejétől fog betölteni, de már be is mutatkozott a minisztérium több dolgozójának.

Kaiser Kornélia jelenleg a csomagolóanyagokat gyártó Hamburger Hungaria nevű cégnél dolgozik, de korábban volt az akkor még állami tulajdonú Hungexpo alkalmazottja is. Az Opten cégnyilvántartás adatai szerint már 1997-ben is a kiállítások szervezésével foglalkozó cégnél dolgozott főtitkári pozícióban, 2000-ben pedig előbb kommunikációs, majd később marketing és stratégiai igazgatónak nevezték ki. Egy ideig így együtt dolgozott a 2000 októberében a Hungexpo vezérigazgatójának kinevezett Petykó Zoltánnal is. Petykó jelenleg az uniós támogatások pályázati rendszerét működtető Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, korábban pedig a szoros kormányzati kötődéseiről ismert, és jelenleg Nyerges Zsolt által irányított Közgép Zrt.-nek volt a felügyelő bizottsági tagja.

Kaiser Kornéliát elértük a Hamburger Hungaria honlapján található telefonszámon, de minisztériumi kabinetfőnöki kinevezésére vonatkozó kérdésünkre csak annyit mondott, hogy "nem szeretnék ez ügyben nyilatkozni". Megkerestük a személyi változásokkal kapcsolatos kérdéseinkkel az NFM sajtóosztályát is, amely azt közölte, hogy a miniszteri kabinet "kialakítása jelenleg még folyamatban van, annak személyi összetételéről a tárca csak a későbbiekben ad majd tájékoztatást". Hozzátették, hogy a "miniszteri kabinet részét képező Kommunikációs Főosztály működési rendjét a szervezeti egység közeljövőben kinevezendő új vezetője alakítja ki".

Egy fontos minisztérium

Az NFM kiemelten fontos szerepet játszik az egyébként is csúcsminisztériumokra épülő kormányzati berendezkedésben, alá tartozik ugyanis az állami vagyon, valamint az összességében több ezermilliárdnyi uniós támogatások elköltésének felügyelete. Maga a minisztérium is hatalmas összeg - az idei költségvetés szerint mintegy 570 milliárd forint - felett rendelkezik.

Az NFM élére a kormány megalakulásakor kinevezett Fellegi Tamás december elején jelentette be lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy nem tudja ellátni egyszerre a minisztériummal járó feladatokat és a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások levezénylését, utóbbira november végén kapott megbízást a miniszterelnöktől. Több hétig tartott, mire megtalálták az utódját, és ugyan közben olyan hírek is terjedtek, amelyek szerint a Fideszben fajsúlyos politikusnak számító Rogán Antal lesz az új miniszter, Orbán Viktor szóvivője a karácsony előtti napokban meglepetésre azt közölte, hogy az addig a politikában ismeretlen Németh Lászlóné a jelölt a miniszteri posztra.