Fizetős operációkkal rövidítenék a várólistákat

Vágólapra másolva!
A kórházszövetség a közfinanszírozású egészségügyi szolgáltatóknál is lehetővé tenné a fizetős betegek soron kívüli ellátását. Rácz Jenő elnök szerint így a magánorvosok helyett a közintézményekhez folyna be ez a pénz, a bevételből jutna az orvosoknak is, és rövidülnének a várólisták - írja a szerdai Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A kórházszövetség azt javasolja, hogy a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál is legyen lehetőség a fizetős betegek soron kívüli ellátására a várólistás műtétek, diagnosztikai eljárások esetében. A bevételből meggyorsíthatnák a nem fizetőképes betegek ellátását, és az orvosok, nővérek is többletjövedelemhez jutnának - írta a Világgazdaság szerdán.

Ma pénzhiány miatt a drága és nem sürgős beavatkozások esetében a kórházak nem tudnak azonnali vagy legalább rövid időn belüli ellátást biztosítani minden betegnek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál összesített 2011-es intézményi várólisták alapján például a térd-, illetve csípőprotézisre szorulóknak egyes városokban 2019-re tudtak tavaly műtéti időpontot adni, bizonyos gerincoperációknál 4 évnél hosszabb a várakozási idő, a diagnosztikai eljárások közül pedig a CT- és MR-vizsgálatokra egy hónapnál jóval többet kell várni.

Ugyanakkor az intézmények többsége az OEP által engedélyezettnél lényegesen több beavatkozást is meg tudna csinálni. A Magyar Kórházszövetség reális lehetőségnek tartja, hogy ha valaki ki tudja fizetni a műtétjét, várakozás nélkül megtehesse az állami egészségügyön belül is. Sokan ugyanis már ma sem várnak évekig egy-egy műtétre, vizsgálatra, hanem azt "megvásárolják" a magánszolgáltatóknál - írja szerdai számában a Világgazdaság. Rácz Jenő, a szövetség elnöke szerint, ha ez a pénz a közintézményekhez folyna be, a dolgozók is többet kereshetnének, és rövidülhetnének a várólisták azon betegeknek is, akik nem tudják finanszírozni a műtétjüket.

A lap szerint a Semmelweis Egyetem 2007-ben alapított magánszolgáltatása, a Semmelweis Egészségügyi Kft. példája bizonyítja, hogy az ötlet nem a valóságtól elrugaszkodott. Itt az egyetemi klinikákon, saját alkalmazottakkal nyújtott fizetős szolgáltatások közül különösen az egyébként várólistás diagnosztikus vizsgálatokra nagy az igény - mondta Bajtek Gyöngyvér ügyvezető igazgató. A kft. tavaly 200 millió forint bevételt hozott, amelynek jelentős részét az egyetemnek fizették be, illetve az ellátásban részt vevők kapták - írta a Világgazdaság.