Gina nevű drog miatt került kórházba három fiatal Budapesten

Vágólapra másolva!
Mentőt kellett hívni három fiatalhoz pénteken éjjel egy budapesti szórakozóhelyhez, mert rosszul lettek a gina nevű drogtól.
Vágólapra másolva!

Három fiatalt kórházba szállítottak pénteken éjjel a lágymányosi Up! nevű szórakozóhelyről. "Valaki Ginát osztogatott, több személyt mentő szállított kórházba" - magyarázat a Facebookon a partit szervező NightStift szombaton reggel, hogy miért kellett lefújni a partit. Bejegyzésük szerint a rendőrséget is értesítették. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága - szakértő bevonásával - indított eljárást kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a BRFK az [origo]-val.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese, Valics Dezső az Indexnek megerősítette, hogy a mentők az éjszaka két kocsival érkeztek a helyszínre, ahonnan két fiút és egy lányt szállítottak az Erzsébet kórházba. A két fiú állapota nem volt túlyos, a lány azonban egy ideig életveszélyben volt, légzési problémái miatt a mentősöknek intubálniuk kellett. A sajtóügyeletes szerint a 20 év körüli fiatalok gyors felépülésre számíthatnak.

"Nagyon sajnáljuk, hogy pár felelőtlenül ginát fogyasztó fiatal és pár drogot terjesztő bűnöző tönkretette rengeteg fiatal szórakozását" - üzente a Facebookon szombaton a szórakozóhely. Hangsúlyozták, hogy elítélik, ami a pénteki, külsős szervező, a NightShift partiján történt, őket tartják felelősnek a történtekért, és szerződést is bontottak velük.

A ginának nevezett Gbl egy színtelen folyadék, amit oldószerként használnak. Italba csepegetetve használják, kisebb mennyiségben mámoros érzést, nagyobb mennyiségben emlékezetkiesést, eszméletvesztést és akár kómát is okozhat. Ginától került életveszélyes állapotba az a három fiú is, akik január elején kerültek kórházba. A héten Debrecenben egy férfi meghalt, két másik pedig kórházba került Debrecenben, ők is ginát fogyasztottak.